Mára virradóra ismeretlen tettesek…

Ez is érdekelhet még...

11 hozzászólás

  1. Simor Árpád szerint:

    Igen. Pár napja a Vöröskereszt utca torkolatában álldogállt egy kocsi, a helyszínelésre várva, mellette, a döbbent asszonyok kerékpárról is jól hallhatóan ismételgették: „úgy jött, mint állat”. Mindennapos. Ahogy az is szép, ahogy a bringagyalogút-szakasz (körforgalom előtt) úgy indít, hogy kint állnak rajta a kocsmaasztalok és a beépített alkeszok. A keresztbe ráparkoló kocsik. A rajta tárolt kukák. Az akárhogyan is meghosszabbítás: de nincs folytatás a ZsOKni felé (csak ha átrongyolsz a forgalmon a Bábszínház felé). És a legszebb: ha kerékpáros infra, akkor a francba a Q ÚME-vel: a kerékpáros nyomnak nemhogy a parkoló kocsik alatt, de a parkolósáv szélétől a közepének 75 cm-re kellene húzódnia. Gratula, uraim.

  2. Novotny Iván dr. szerint:

    Valami azért letagadhatatlanul változóban, mondhatnám javulóban van. Az illetékeseknek már eszükbe jut, hogy valamit kéne csinálni. De amit csinálnak, azon az látszik, hogy még sohasem közlekedtek a városban kerékpárral, azaz nincs meg bennük a kerékpáros szemlélet (járdaszegély). Csak szorosan a feladatul kapott sárga festéket nézik, a szép egyenes csíkokat, de a környezettel (betorkoló utcák), az abból fakadó balesetveszélyes helyzetekkel nem foglalkoznak.
    Ami azonban még nagyobb baj, hogy az emberekből, az autósokból hiányzik a kerékpárosok irányában a tolerancia. Ez sokkal nehezebben pótolható, mint néhány tábla.

  3. Mano szerint:

    Érdekelne azért, hogy itt most ki volt a balfék?

    – a tervező, aki ezt így megrajzolta?
    – a hivatalnok, aki engedélyezte?
    – a munkavezető, aki kiadta a feladatot a melósnak?
    – a melós, aki felfestette?

    No, és ha megvan, akkor szeretnék végre arról hallani, hogy aki elszúrta, az SAJÁT PÉNZÉN helyre is hozza…

  4. Csongor szerint:

    Tisztelt Kollégák, nem eszik olyan forrón a kását, alább olvasható a Pécs2010 Nonprofit Kft tájékoztatása:

    „Engedd meg, hogy reagáljak a cikkre. Mint Előtted is ismeretes, ez az Általatok is ismert DDOP-s projekt megvalósítása. A munkák folyamatban vannak, 2014 februárjában fejeződnek be.”

  5. Csongor szerint:

    idézet egy levélből:

    ……. Szerintem kéne egy levél az önkormányzatnak, mert ez életveszélyes.
    A múlt héten a gazdasági igazgatónk biciklizett a kerékpárúton, amikor az Orsolya utcánál úgy ütötték el, hogy a lábán nyílt törést szenvedett.
    Attila

    ——————————————
    Augusztusban is volt baleset ugyanott, ugyanúgy:

    http://pecsistop.hu/regio/a-bicikliuton-csaptak-el-a-kerekparost–helyszini-fotok/1172437/

    —————————————

    Ez az a csomópont – a Vöröskereszt utcával együtt – ahova 2010. óta többször több fórumon írásban kértük hatékony forgalomlassító eszköz telepítését. A KRESZ tábla kell, de nem elég, mert csak annyit ér amennyit betartanak belőle.

    2010. óta többször, több fórumon, papíron, elektronikusan előszóban jeleztük, hogy balesetveszélyes a két sarok:

    http://www.kerekvaros.hu/felsovamhaz-utcai-kerekparut/

    http://dl.dropboxusercontent.com/u/22161375/PKMCS/html/11.htm

  6. Bandus szerint:

    Nem értem, hogy a már elkészített és kifogasolt megoldásokra miért ez a hivtalos válasz:

    ” A munkák folyamatban vannak, 2014 februárjában fejeződnek be.”

    Ez azt jelenti, hogy a most elkészített felfestések csak próbából készítették el?

    Megnézik a statisztikákat február elején és annak függvényében hány baleset történ, majd átgondolják és esetleg átfestik?

    Egy másik észrevétel, bár nem kerékpárosokat, hanem autósokat érintő dolog, hátha ezt is olvassák az illetékesek:

    Az említett Vöröskereszt u kereszteződéssel szemben évekkel ezelött volt egy tükör. Ez egy nagy vihar alkalmával sajnos megrongálódott. Ennek hiányában, nagyon nehéz a balról érkezőket észrevenni. Megoldható lenne a pótlása?

  7. sga szerint:

    megint egymásnak citálunk szabályokat, hogy volt-okat.
    pedig csak simán szarul csináltak meg valamit.

  8. Csongor szerint:

    2014. januári fejlemény: a kérdéses járdaszegélyt felbontották és lesüllyesztették, frissítettem a cikket, betettem egy fényképet végére

  9. Simor Árpád szerint:

    Amire sokan nem gondolunk, én legalábbis nemrég szembesültem vele: a vakoknak viszont nagyon rossz, amikor teljesen szintben fut a járda (bringagyalogút…) az úttestbe. Teljesen világos, hogy nem ezért kefélik el rendre a kereszteződéseket annyira, hogy hullott protkók szegélyezik a járdaszegélyt, és hogy az tenne csak be igazén szerencsétlen illetékeseknek, ha még egy szempontot figyelembe kellene venniük, megszakad a szívem. De mégis teljesen szintbe kéne futtatni, és keresztben a bottal jól kitapintható, egyezményes vezetőköveket kellene lefektetni. Na persze akkor a kenőmájas is kisebb lenne a csókosoktól…

  10. Arató Csongor szerint:

    Újvidéken (Szerbia, Vajdaság) kb. 8 évvel ezelőtt újították fel a járdákat és sávos meg braile írás-szerű dudoros járdaelemeket fektettek le, vezetőnyomot, amit a lábával érez a világtalan, nem kell botozni. Az útker-nél meg előre érzi a lábával, hogy mi jön. Azóta itthon is láttam már ezt a megoldást.

  1. 2014. január 30. csütörtök

    […] hordozza a baleset lehetőségét. Ez történt a Felsővámház utcai kerékpárútnál is http://www.kerekvaros.hu/mara-virradora-ismeretlen-tettesek/ – tessék elolvasni a cikk után a kommenteket! (Az út megépülése, 2010. júliusa óta […]