Fából vasparipa*? Mikorra óhajtja?

Fahidakról írok (és előre szólok, hogy hosszan), de hogy miként kerül ide a fakerékpár (mint light vasparipa, aminek a lényege a vaskarika, ezúttal fából), az is ki fog derülni.

A híd nem csak közlekedési alkalmatosság („forgalmi hálózati elem”), hanem ősidők óta nagyon erős szimbólum is. Az ember leglényegét, a valahonnan valahová eljutást jelképezi, és egyúttal a szétválasztott helyek összekötését, valamint a posztmodern kor alapparadigmáját, a kooperációt is, az együttműködést. A fa ugyanilyen régi és ugyanilyen erős jelkép mind a magas, mind a népművészetben. Az életet, a magasba eljutást, a teremtő és a kozmikus szféra elérését, a megújulást szimbolizálja, ugyancsak megannyi ősi célt. Emellett a fosszilis energiák fogytával az ipari forradalomból kiábránduló posztmodern ember a fában olyan régi-új alapanyagot is talált, amely választ adhat egy sor kínzó gondra: egy fa az élete során tonnaszám köti meg az üvegházhatásért felelős gázokat, és mindemellett a belőle készült késztermék bennefoglalt energiatartalma föltűnően csekély.

Az a technológia, ami lehetővé tette a fa modern építészeti alkalmazását, nem túl régi, alig 100 éves. A rétegelt-ragasztott fatartók igazi elterjedése még ennél is rövidebb múltra tekint vissza: alig 50 évre. Az eljárás lehetővé tette, hogy nagy fesztávokat átívelő tetők készüljenek csarnokoknak, magtáraknak, uszodáknak, Hajnóczy utcai kispiacnak. Magyarország is bírt világszenzációval: a harkányi gyógyfürdő fedése a hetvenes évek elején mindenképpen az (volt), egy kénessavas közegben, akácból emelt szerkezettel.

Azt, hogy a kerékpáros turizmus komoly gazdaságfejlesztő hatással bír, azt, hogy a turista csalogatásához szükség van igazi attrakciókra, azt, hogy Pécs jó adottságait ügyesen kell kommunikálni, az ember szégyenli is leírni, annyira magától értetődő. Mégis, ha szétnézünk ezen a pos(z)t-EKF városon, nyomát sem látjuk sem a kerékpáros- (vagy bármi egyéb szelíd) turizmust idehúzni szándékozó beruházásnak, sem gusztusos, valódi építészeti attrakcióknak, sem e jövőtudatos kitörési pont érdemi marketingjének.

A jelen és a jövő közt a híd a fahíd.

Túl azon, hogy persze óvakodni kell mindenkitől, aki egy, mindig csak egyetlen varázsszer alkalmazásától csodát remél, és kiváltképpen azoktól, akik e felelőtlen csodavárásra másokat is rávenni akarnak, szóval túl mindeme csalókon mégis hadd mondjak itt néhány érvet a fahidakért.

Nem úgy általában a fahidakért, hanem kínos distinkcióval: csakis a JÓ fahidakért. Egyrészt mert rosszak, igénytelenek és semeddig sem tartósak túl nagy számban épülnek maguktól is, és épp elég kárt okoznak nem csak a fölöslegesen beléjük ölt pénz miatt, hanem azért is, mert az átlagember azt hiszi, hogy a fahíd az olyan, hogy rossz.

Hát nem. A fahíd, ha jó, akkor impozáns szerkezet, látványelem, amin ráadásul jobb is kerékpározni, mint akár aszfalton, akár vaslemezen. Talán nem csúsztatás, ha a kerékpáros körpályákat hozom föl példának, amelyek szintén fa pályatesttel készülnek. A jó fahíd azzal, hogy látványos, komoly turistacsalogató lehet, és a szellemesnél szellemesebb megoldások mágnesként vonzzák a sajtót is. A jól megépített, mérnökien szép fahíd szinte magától adja el az építtető közösség idegenforgalmi szolgáltatásait, a várost. A jól megépített fahídról állandóan ír a sajtó.

Emellett egy jó fahíd akár még olcsóbb is lehet egy más szerkezetűnél. Túl ezen pedig könnyebb, és például egy természetvédelmi területen az is fontos szempont, hogy a látványa belesimul a tájba, még ha részleteiben esetleg ugyancsak technicista is.

Fából egészen nagy teherbírású szerkezetek is építhetők, egészen hosszú időre (a legrégebbi, még álló fahíd úgy 800 éves). Mégis azt mondhatjuk, hogy a jellemző alkalmazási területük a gyalogos- és a kerékpáros forgalom. Kecses, könnyed szerkezeteket építenek a világban, amelyek akár föl-le, akár jobbra-balra kígyózva követik a tájat és a felhasználási célt. Az öncél turisztikai attrakcióvá is válhat, mint pl. Stájerországban, ahol St. Georgen és St. Lorenzen falu a „Fa útja” négy elemből álló látványosságsora fa kirándulóösvényt, két fafödémű gótikus templomot és egy fahidat vonultat föl. Ez utóbbi, az Európa-híd jelenleg Európa legnagyobb (85 m hosszú) olyan fahídja, amelyen teherforgalom is megengedett.

Idehaza is egyre több település él ezzel a turistacsalogató eszközzel, mint például Szarvas: „A Víziszínpadon számtalan, fiatalokból álló csapat várta a ritka természeti jelenséget egy-egy ital mellett. Annak ellenére, hogy a Hold-fogyatkozás korántsem volt olyan látványos, mint ahogy azt várták, kárpótolta őket a látvány, amit a kivilágított új Víziszínpad és a Fahíd nyújtott. Az utóbbi páros nyert. látvány terén, igaz, ezt majd minden nap megcsodálhatjuk.”

Így tehát a Magyarországon zömmel jóindulatú szakmai bumfordizmussal, sokszor szomorú igénytelenséggel összetákolt, szegekkel összebarmolt gerendaszerkezetek remélhetőleg a múltéi. A mai kor szerkezetei a lenyűgöző látványt magasszintű technológiák, különféle szerkezeti anyagok – acél, üveg, beton, kompozitok – kombinációjával érik el. A ma idehaza is elérhető high-tech alkalmazása a gyártóiparban is munkahelyeket és gazdasági pezsgést teremt, és például a soproni egyetemen is komoly műhelymunkában nevelik ki a nagy szellemi tőkét jelentő, friss szellemű mérnököket. Nem beszélve arról, hogy a fahídépítés az erdőkből is a nagyértékű, drága faválasztékra tart igényt, ezzel pedig többletfedezetet teremt a fenntartható erdőgazdálkodáshoz (ami az erőműbe hurcibált tüzifáról nagyon nem mondható el).

És hogy miként jön mindez a kerékpározáshoz? Egyfelől a jövő kerékpáros (és gyalogos!) infrastruktúrájának szükségképpen egyre nagyobb számban kell a fahidak is elemeivé váljanak. Másfelől, bármilyen meglepő, de szinte ugyanazzal a technológiával, amivel hidat, kerékpárt is lehet építeni fából. Frédi-Béni szintű poént is, de high-tech varázslatot is, és most épp ez utóbbiról beszélünk. Az itt bemutatott példák németországiak, de tudok magyar diplomatervről is, ha fotóval nem is szolgálhatok róla.

A fakerékpár tehát korántsem tréfa. Egy-egy sorozatpéldány ára bőven több, mint félmillió forint, de aki extrákat akar, az nyilván mélyebben a zsebébe kell nyúljon.

Ha nem vagyunk fafejűek, akkor persze tovább is gondolhatjuk a fakerék-kérdést. Az ország első kerékpáros körpályája Pécsett állt, mégpedig Gyárvárosban. A Millenáris a pécsi pálya után épült (a Városligetről beszélünk, a valahai Ganz-telep Budán csak egy csúsztatós névadás révén lett M-park). A kerékpáros sport ma idehaza gyakorlatilag egy fillér központi forráshoz sem jut, ennek ellenére komoly eredményeket mutat föl, még olimpiai szintet is – akkor, amikor az agyontámogatott sportok eredményei évről évre drámaian romlanak (l. pl. a fogyatkozó olimpiai érmeket).

A kerékpársport annak a kevés látványsportnak az egyike, amelyik önmagát képes még idehaza is eltartani, illetve amelyik képes teljes régiók idegenforgalmi reanimációjára. A Tour vagy a Giro az eltelt évtizedek alatt persze nemcsak a gazdasági siker, de a halálos dopping és némiképpen a korrupció szinonimájává is vált, de a hazai kerékpáros versenysportra ezeknek az árnyéka sem vetül. Egy tiszta sportág az általános romlás közepette!

Pécsnek tehát kellene, és komoly haszonnal kecsegtetne egy kerékpáros körstadion. Egy velodrom, ahogy a világban hívják, látogatják és közvetítik a 412 méter hosszú fapályát és a köré épült stadionszerűséget. Valahol a vasút mentén, hogy ha majd országgyűlési képviselőink és repivendégeik is a gyönyörű magyar vonatokon (igen!) utaznak Pécs, Bécs és Pest között, akkor a repivendégek is és az eccerű turisták is azonnal láthassák: ez a város világversenyekre képes.

Álom? persze. Hogy mennyire az, arról azonban talán a pénz is mesélhet valamit. Egy nemzetközi, fullextrás pálya kulcsrakészen az EKF-es építkezések egyhatvanad részéből simán kijön, a többleköltségeket is beleszámítva egy százalékából. A szerződött napra, a szerződött minőségben – az átadási ünnepséget már egy nemzetközi verseny megnyitójaként lehet szervezni. De lehet, hogy tévedek, és mégiscsak fölösleges Pécsnek az a nagy hírverés…

És végül, nehogy túl komolyan vegyük magunkat, hadd álljon itt egy „köztéri csínytevés”, ha már a kerékpártámaszok kimerítő témát adtak az elmúlt évben városvezetésnek, építészeknek és bringásoknak egyaránt (köszönet a FATÁJ hírportálnak):

Simor Árpád

*: a címbeli szójátékot a neten leltem. Megköszönöm, ha valaki nyilvánosan kisegít, hogy kitől származik.

Források, érdekes linkek:

http://www.newjsag.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=3291%3Ahold-vs-fahid&catid=72%3Azold-zona&Itemid=71&lang=hu

http://www.steiermark.at/cms/beitrag/10044504/87861/

http://www.fataj.hu/2011/07/051/201107051_Fahidak_JovobeMutatnak.php

http://bikemag.hu/verseny/hogyan-tegyunk-harckeptelenne-egy-komplett-nemzeti-valogatottat

http://www.watchthisspace.ca/pixelpost/index.php?showimage=433

http://www.fataj.hu/2011/07/061/201107061_GigantikusFafesu_kerekpartarolo.php