Kritikás tömeg

avagy amikor visszanyal a fagyi

Ürögi kavaradosszi

Kitekint Mári néni az ablakon és halkan, elegánsan sikkanik: Huhh, má’ megen mennyi bicigglista! És Mári néninek a főbb vonalakban igaza van.

Annak igazán örül a küllőagyú megszállott, hogy egymást érik a kerékpárosoknak szóló rendezvények. Hát még, ha családi napot hirdetnek meg! Némi üröm az örömben, hogy a Föld Napjának környéke hagyományosan a Kritikus Tömegé, de ilyen apróságon nem kell fennakadni. Irány tehát a szombat délelőtti banzáj: sisak föl, gyerek a nyeregbe és kanyar a bringaútra.

Az első, ami levesz a lábadról: a zaj. Mit levesz? Leüt! Megdöbbentő, hogy a 21. században már jól benne járva még mindig nem jut el a tudatokig, hogy a még nem kicsontosodott gyerekfülekben a bömbölő hangosítás jóvátehetetlen károkat okoz. Addiktológiai és további audiológiai fejtegetésekbe most nem megyünk belé, végtére is Nagy Adományt Kap a Város! Ennek érdekében bömböl a megafon és produkálja magát a – hát, minek is nevezzük? Moderátornak nem, mert magával sem bír, nemhogy a közönséggel. Konferansznak? Ahhoz gyönge azért, merthogy a város alpolgármesterének a beosztását, a rendező cég első emberének még a nevét sem tudja, más megjegyeznivalója pedig nincs neki. Bemondónak? Hát igen, talán még ez, és akkor átléphetünk a kicsit égő tudatlansága fölött, amivel lazán, de legalább még csak nem is következetesen keveri a kerékpártároló és a biciklikölcsönző fogalmát.

Ezeknek itt falun mindegy, bakker.

A rendező cég egymillió forintot ajánl föl a városnak kerékpártárolókra. Mifélékre, hova, nem tudjuk még, de föltett szándékunk, hogy megkeressük ebben a napban a pozitívumokat. És itt is van mindjárt az első: a kerékpártároló. A másik az alpolgármester, Nagy Csaba, aki nyugodt iramban abszolválja a cirkuszt színpaddal és tekeréssel együtt: mintha megnyugtatná az embert, mintha az látszana, hogy ez az ember tudni fogja, kivel kell majd letétetni a hova és a mitmikor.

A harmadik a mászófal. Gyerekkel jöttünk volna, és a két nyugis fiú, a légvárpuha mászófal elfeledteti az emberrel, hogy hát a porontyom ott abban az irdatlan magasságban még hatéves sincsen. A fiúk rendíthetetlenek, a védőheveder sokadszorra is ugyanolyan pontosan befűzve – megnyugtató szakszerűség jellemzi ezt a produkciót. Jól jegyezzük is meg, mert indul a menet, és ettől a fogalomtól el is köszönhetünk jó időre, míg a menet célba nem ér.

Merthogy a nap fénypontja ez: a kerékpáros menet. Vonulás. Gördülés. Kint a motoros rendőrök, ez jó, őket láttuk már KT-t, egyebet biztosítani, megnyugtató profizmus árad belőlük megint. Hanem ahogy a menet végefelé elindulunk, egyre nagyobb elképedéssel tapasztaljuk: sehol egy rendező! Még a rajtnál hemzsegett vagy kistucat, ők valahol elöl lehetnek, nem látni, mert kilőttek – vagy huszas átlagot diktálnának a többszázas tömegnek, amiben nem egy és nem kettő a kisgyerek. A következmény elég hamar bekövetkezik (hogy úgy mondjuk). A tömeg kettészakad, és már a Mártírok útján kevés az a pár motorosrendőr, de még a villogóval a járőrkocsik is. A rendőrök egyre kétségbeesettebben próbálják megakadályozni, hogy a tömegbe belehajtsanak a kocsik, de persze ehhez nagyon kevesen vannak – erre volnának valók a jól látható civil kísérők, ekkora tömegre legalább két-három tucat, akik a boly mellett haladva ledobbannának a beódalgó autósok elé.

De nincsenek.

Vannak viszont suhancok, vastag dörtiken, egyenpólóban. A sulit nem nevezzük meg, mert a dermesztő mutatványokról, amiket véghezvisznek, nem a büszke oktató tehet, aki csapatként hozta el a diákjait. A skacok meg akarják mutatni. Centire zúgnak el a gyerekeket vivők mellett, zárva vágnak rá a megelőzöttek első kerekére, az ember érzi, percek kérdése csak a baj, és – sehol egy rendező. Illetve egy igen: Sehallselát Dömötör, itt a nagy lehetőség, az alpolgármesterrel beszél. Szerencsére a kölykök a dörtiken nem mást kaszálnak el: a Jégpálya előtt az egyik koma irgalmatlan nagyot perecel. Borítékolva volt.

Ekkor, csak ekkor kerül elő pár suhanc rendezői pólóban. Lassított felvétel, ahogy a már talpraállt kölyökhöz odaérnek; kicsit félünk, mi lesz, ha menet közben elalszik egyik és az is elesik. De nincs gond, és az Ybl torkolata felé már újra teljes iramban pörkölnek a dörtis fiúk a tömeg kellős közepén. Ekkor már többen szólnak nekik. Aztán az Ércbányász-szobornál balra le, és a vasúti átjárónál a tömeg tanácstalanul megreked. Villogó motorosrendőr, tanácstalan, akár a tömeg. Lassan tudatosul, hogy a csoportban több sötétzöld trikós figura is teker, és ha közelről nézed, rá van írva: Rendező. No lám. Az útvonalról fogalma egynek sem akad. Bambán tapossák a pedált, az Ürögi fasor forgalmában önmagába visszaterelt tömeg kavarodására fittyet hányva szinte látni, ahogy kattog a szemükben a napidíjszámlálón a lassan forduló kis kerék. A többi néma csend.

Még jó, hogy itt a rendőrök, és pár régi, tapasztalt bicajos. A tizenéves Ákos egy-két mozdulattal többet igazít a tömegen, mint az összes rendező. Megúsztuk, tétován vissza, és azt, hogy az útvonal később is merőben sztochasztikusan alakul, már csak egy legyintéssel vesszük észre majd. Autók a tömegben mindenütt, a motoros rendőr kétségbeesetten száguld föl-s-alá, majd a Mártírokon már a sor mellé zár egy-két villogófényes nagy Skoda, és legalább a nagyon vadul szembejövőket megneszíti egy kicsit. A rendőrök is egyre feszültebbek, a célba kanyarodó tömegbe nyekkenő kivakolt nőre már a bringások túloldaláról kiált: – Miért hajt a kerékpárosok közé?! Hová siet? Megy a vonata? – érezni, ahogy fúj ki belőle a gőz. A feltörő vastag röhögéstől a nő a vakolat alatt is láthatóan elpirul. A kertvárosi polgárőrfiú is megkönnyebbül, egy régi menetet emleget: – Negyven emberre voltunk öten! Negyvenet biztosítottunk öten! – még mindig keres legalább egy rendezőt.

Annak igazán örül a küllőagyú megszállott, hogy egymást érik a kerékpárosoknak szóló rendezvények. Hát még, ha családi napot hirdetnek meg. De ha kérhetem: rendezvényt többet ne így! Ha kérhetem, mutassanak meg egy, csak egyetlenegy tisztességgel biztosított rendezvényt a rendezőknek, és azok legyenek is azok: rendezők és számonkérhetők. Mert ami most szombaton történt, az csak árt a kerékpározásnak. Az nagyon sok ember tisztességes munkáját járatja le. Zöld Mozgalom… Éppenséggel minden fogalmat ki lehet sajátítani, habár a Szabadkultúra épphogy nem a nem jogvédett dolgok kisajátíthatóságáról, hanem szabályozott használatáról szól. A Zöld Mozgalom név helyett a magunk részéről egy szerényebb fogalmat ajánlanánk: a szakszerűséget. Minden trikón ott volt: zöld út a biztonsághoz. Igen. Meg kellene találni azt és rá kellene kanyarodni. És ha majd megvan a biztonság is, akkor jöhetnek a biciklisek.

Mert nem a rendezőkön múlt, hogy baj nem esett. Abban már nagyon sok kerékpáros aktivista nagyon sok eddigi munkája benne van. Nem visszaélni kell evvel, hanem alapozni rá és eltanulni. Ha egy cég a profitját a kerékpáros-ügy farvizén (bocs) akarja növelni, ám tegye. De ahhoz meg kell tanulni néhány alapszabályt. Hogy azt ne találjam mondani, észre kellene venni, hogy a kerékpáros családi nap kerékpárosokból áll, meg családokból többek között. Akik, mint oly jól tudjuk, persze csak statisztéria. De ilyen gorombán éreztetni is velük, az már nagyfokú modortalanságra vall. Ami, valljuk be, olykor-olykor az éles versenyben üzletileg is csúnyán visszaüt.

Simor Árpád