Kétkeréken „Esőváros”-ban

Esővárosban, azaz a bajorországi Regensburgban. A helyiek egyébként tiltakoznak az ellen a kijelentés ellen, miszerint onnan a név, hogy itt állandóan esne az eső. Valójában a Regen nevű folyóról kapta a város a nevét, amely itt torkollik a Dunába. De vajon ezt a folyót miért nevezik „esőnek”?

Jelenleg Esővárosban kerekezek, mivel itt dolgozom majdnem egy éven keresztül (a bajorokat igyekszem megtanítani magyarul). Külföldi munkámra pedig többek között kerékpárom is elkísért, hiszen ebben a városban is a legpraktikusabb és mondhatni leggyorsabb közlekedési mód a biciklizés. A regensburgi bringás tapasztalataimat pedig szeretném megosztani a Kerékváros online olvasóival is. Így többször is jelentkezni fogok hosszabb-rövidebb írásokkal a fenti cím alatt. Remélem, hogy példáim tanulságosak lesznek az otthoniak számára is.

Alábbiakban szeretném összegezve vázolni a regensburgi kerékpárosok helyzetét. Ez sem lesz dicshimnusz, bár a magyarországi állapotokhoz képest bizonyára Kánaánként hathat néhány tény. Mint például az, hogy Regensburgban alig van olyan utca, ahol a járda mellett ne lenne (más burkolattal élesen elkülönített) kerékpárút. Ahol ez nincs, ott pedig nagy eséllyel van kerékpársáv. Persze ennek a csodás kiépítettségnek is megvannak a negatívumai – bár kétségtelenül sokkal több a pozitívuma – így például, hogy itt Regensburgban a bringás már szinte nem is bátorkodik bemerészkedni az autók közé. Miért is? – kérdeznénk. Ámde azokon a helyeken (amelyek azért léteznek), ahol még sincs sem kerékpárút, sem kerékpársáv. Ez elég vakmerő vállalkozásnak tűnik. A biciklis részben elkényelmesedik, elszokik attól, hogy a forgalommal törődjék; részben pedig az autós is sokkal nagyobb felháborodottsággal veszi tudomásul, hogy itt egy biciklis keveredett az általa birtokolt úttestre. Ebből a szempontból a kerékpársávot sokkal jobb megoldásnak tartom, hiszen ott mégis egy közegben mozog az autós és a bringás – az előbbi figyelembe veszi a biciklis létezését, az utóbbi azonban mégis biztonságban van. Ez azonban a ritkább megoldások közé tartozik Regensburgban. Bevallom, én is elkényelmesedtem – előre félek, mi lesz Pécsett, amikor valószínűleg újra autók között kell majd közlekednem. Mindenesetre furcsa lesz visszaszokni…

Van azonban a német autósoknak egy felettébb jó tulajdonságuk is. Ha nem is tűrik maguk között a bringást, a kerékpárutat figyelembe veszik. Sőt, a kereszteződésben a kanyarodó autók szabálykövetően minden esetben elsőbbséget adnak a kerékpárúton, úttesten átkelő biciklisnek. Ha mégsem, akkor az autós nem német volt. És nincs semmilyen „Kerékpárút vége” tábla a kereszteződésekben! Persze ez is lehet veszélyes, éppen a „ha mégsem” esetben, ugyanis a biciklis oly mértékben elkényelmesedhet, hogy szinte már nem is figyel a kanyarodó autókra. Ez csúnya balesethez vezethet az említett kivételes, szabálytalan esetekben.

A bicikliseknek itt a parkolás szempontjából is aranyéletük van. Az egyetemen, ahol dolgozom, megszámlálhatatlan kerékpártároló található. Egy részük fedett, egy részük fedetlen. Egyeseknél még a nálunk is sok helyen látható küllőrongáló biciklitartó van kihelyezve, máshol azonban már a modernebb u-alakú rudak találhatók meg. A témához még annyit, hogy Regensburg belvárosában is található egy azonos lánchoz tartozó (itt név szerint nem említendő) bevásárlóközpont, ahol azonban – ellentétben a pécsivel – fedett kerékpártároló van alsó hangon 100 bicikli részére. Pécsen, ha jól idézem fel emlékeimben, talán 10-12 biciklinek van hely…

És végül, a városon kívül remek kirándulási célpontok vannak, amelyeket végig kerékpárúton érhetünk el. Főként a Duna melletti nemzetközi Eurovelo kerékpárút jóvoltából. Ezekről azonban valószínűleg tavasszal fogok tudni részletesebben beszámolni, mert most egy kicsit hűvös és esős idő van egy hosszabb biciklitúrához.

Továbbá élményeimről majd a későbbiekben szólok!

Addig is:  Auf Rad! (Fel a biciklire!)