“A téli bringázás elbűvölő lehetetlensége”
2012-ben Dánia az EU soros elnöke. Ez nekünk jólesik, mert ebből az alkalomból rendezvényeket tartanak, amelyeknek a nyitóelőadása mi is lehetne más, mint a “Kerékpáros élet Koppenhágában”
2012-ben Dánia az EU soros elnöke. Ez nekünk jólesik, mert ebből az alkalomból rendezvényeket tartanak, amelyeknek a nyitóelőadása mi is lehetne más, mint a “Kerékpáros élet Koppenhágában”
De miképp?! Minden cigány a maga lovát dícséri. De mi a helyzet a cangánnyal és a drótszamárral? Összeállítottam egy táblázatot, ami a döntést igyekszik megkönnyíteni. A kerékpáros gyermekszállító eszközök mindegyike megoldást kínál egy-egy problémára. Nem mind való mindenkinek, ellenkezőleg: a gondos választás épp a megoldandó probléma megfogalmazásával kezdődik és a megfelelő eszköz kiválasztásával fejeződik be. [...]
Szombat reggel 9-kor hétágra sütő nap és tömött parkoló fogadta a szervezőket a Pázmány Sziklakertjében. Persze nem kerékpárral, hanem autóval tömött – de hát éppen ezért is gördülünk újra meg újra, hogy észrevevődjön: a kerékpárokon is emberek ülnek, sokszor épp azok, akik máskor, másutt autóba is. Fél tízre, a gyülekező hivatalos kezdetére viszont megfordult az [...]
Miből lesz a cserebogár? Azaz: honnan bújik elő az a rengeteg kétkerékrenőtt, akinek most meg már kerékpárutak kellenének?