Kerékpárral gyereket
De miképp?!
Minden cigány a maga lovát dícséri. De mi a helyzet a cangánnyal és a drótszamárral? Összeállítottam egy táblázatot, ami a döntést igyekszik megkönnyíteni.
A kerékpáros gyermekszállító eszközök mindegyike megoldást kínál egy-egy problémára. Nem mind való mindenkinek, ellenkezőleg: a gondos választás épp a megoldandó probléma megfogalmazásával kezdődik és a megfelelő eszköz kiválasztásával fejeződik be. Közben sokminden van: pénz, boltok, városok, utak, életmód, edzettség, idő, hely az oviban és a suliban, nem utolsósorban az utakon. A megszokások néha megcsalják az embert: azt láttam, hogy pl. a Rácvárosi oviba sokkal biztonságosabban lehet(ne) a gyerekeket kerékpáros gyerekszállító utánfutóban vinni, mint autóval. Ez, lehet, meredek állítás, de alább levezetem, hogy mikor és miképp lehet igaz.
Előtte azonban lássunk egy táblázatos összefoglalót: milyen eszközök jöhetnek szóba, melyiknek mi az előnye és a hátránya, melyik mire való. A lenti táblázatot nagyobb méretben ide kattintva töltheted le.
A kormányrúdra szerelt elülső gyerekülés legnagyobb előnye, hogy az úton végig folyamatos beszélgetésben vagyok a gyerekkel. Minden forgalmi helyzetben aktívan részt vesz, észrevétlenül tanul belé a közlekedésbe, a közlekedési helyzeteket nagyon korán megtanulja. Tapasztalataim szerint ez a korai, élményszerű, részvétellel történő, szituációs gyakorlatokra emlékeztető módszer az szinte egyetlen, ami az iskoláskorra a gyermekben a reflexszerű szabályosságot kialakítani képes. Fontos, hogy minden helyzetet (szabályost és szabályszegést is) okosan meg kell beszélni a kicsivel.
Hátránya, hogy a kicsi telibe kapja a menetszelet, tehát duplán kell öltöztetni. Spéci sapi, szemüveg, meleg mellény: a gondosság itt létkérdés. A lábak becsípődését lábtartó akadályozza meg. Középső csoportos ovis gyerekig ideális megoldás férfiembernek; filigrán anyukáknak csak akkor javallt, ha a gyereklábakat szinte kalodában tartja az ülés (merthogy a hintázó gyereklábak ugyancsak el tudják téríteni a kormányzott kereket). Én két szarvat is toltam a kormány közepére, hogy „igaziból” foghassa a kormányt, de ne helyettem.
Apró szépséghiba, hogy ha a KRESZ nem is, azért a vonatkozó jogszabályi környezet tételesen is tiltja a kormányra szerelt gyerekülést. Ezen lazán túl is léphetünk, a jogszabályalkotó nyilván a műszaki és kerékpáros kultúra csúcsaként élte meg a hetvenes években még sűrűn előfordult, vázra szerelt drótülést és élményként, amint a gyereket a kormány a nyereghez szorítja fájón és elkerülhetetlenül; kár, hogy a gyermeksebész ezt épp ellenkezőleg látja. A piacon lehet kapni a(z alsó) vázcsőre szerelhető elülső gyerekülést, ez az előírásoknak megfelel, csak éppen kanyarodni nem lehet tőle, ami olykor okozhat gondot a kerékpárosnak. Akárhogy is, az elülső gyerekülésben ülő kicsi lágy, sérülékeny csontjai és ízületei védelmében mindenképpen érdemes rugós első villát használni a gépen.
A hátulsó gyerekülések a legismertebbek. A ma legjobbnak tartott típusok a nyeregcsőre kapcsolt bilincsen rögzülnek, dönthetőek (alvási funkció!). Előnyük, hogy a kormányzást nem zavarja a gyerek akarata, viszont a hátulra vetett súly a kormányzott kerékről leemeli az erőt, a kanyarvétel bizonytalanná válhat. A gyerekkel nehézkes a kommunikáció, az elalvó baba csapódhat ide-oda. Pláne, ha apuci hátizsákkal teker, akkor a kicsi az arcába is kaphat ez-meg-azt (ne tessék mosolyogni, láttam ilyet). Viszont széltől védett a baba, és nagyon széles a termékválaszték árban is és szolgáltatásban is.
A hátulsó gyerekülések vételekor a legfontosabb az aránylag merev tartórúd(pár), mert gyöngébb konstrukciók nagyon belenghetnek. Ez pedig nem csak a babának lehet rossz, de az elülső, kormányzott kerék megemelésével kifejezetten veszélyes helyzeteket is teremthet.
A csomagtartóra szerelhető hátsó babaülések ezt a veszélyt nem teremtik meg, azonban használatukkor nem lehet pakkot tenni a csomagtartóra, és többnyire az áruk miatt veszik őket, ami igénytelen kivitelt jelent. Az olcsó ülések ugyan formailag tartalmaznak mindent, ami kell (ötpontos öv, lábkaloda pánttal, kartámasz, fejtám, párna), de nem dönthetőek és szinte kivétel nélkül majdnem függőleges a háttámlájuk. Ettől a kisebb gyerek összeroskad, de még ha valami miatt fölegyenesedne is, a csomagtartón keresztül csillapítás nélkül közvetített rázkódás jóvátehetetlen károkat üthet a gerinccsigolyáira. Ezért ebből a megoldásból csak a legigényesebb változatok ajánlhatók jó szívvel: a dönthető, rázkódáscsillapított, párnázott modellek.
A kerékpáros gyermekszállító utánfutók ismertsége Pécsett még nem mondható erősnek, de a helyzet javul. Itt és most csak egy szituációs játékot írok le. A feladat: oviba vinni a 4-éves fiút, az útra magunkkal vinni a kétéves kistesót és vele a műanyag kismotort, hazafelé beugrani a bótba tejért, kenyérért, lisztért és mosóporért, majd letenni a kicsit motorostul a bölcsiben.
Autóval a mosóporszállítás oké, de a Rácvárosi út forgatagában megállva nemegyszer (és nem kétszer) láttam, amint az anyukák a nagyobbik gyereket ugyan a védett (? sártenger inkább…) árok felé leteszik, de már a kicsivel és a pakkal a forgalomban evickélnek befelé. Kerékpáros ufóval mindez nincsen, a kiszállás és a pakolás az ovi udvarán történik meg, és ha esik netán az eső, vagy bármi okból nem jó tekerni, akkor a babaufó babakocsiként gyalog tolható. Hátul, a „raktérben” a kicsi motorja, hazafelé pedig a bevásárolt ennivaló.
Ezek az utánfutók a canga hátulsó tengelyére kapcsolódnak, így a vezetésük a kerékpárostól semmi különleges erőfeszítést nem kíván, a bringát nem tolják le semerre. Erő persze kell a húzásukhoz, és nyilván jó állapotú és minőségű fék, hogy meg lehessen velük állni (igényesebb modellek már kaphatók ráfutófékkel). De semmi több. A gyerek a zárható ponyván belüli teret beleheli, mégoly hideg külső időben is jól érzi magát a benti melegben (pláne, ha barátjával kettesben utazik), és a jobb modellek nemcsak a föntről érkező eső, de a nagy tócsákból fölverődő víz ellen is korrektül védik a gyereket.
Műszakilag fontos, hogy a kapcsolóegység lehetőleg ne csavarral, hanem valaminő csap/persely csatlakozással, alakkal záró biztosítással készüljön. Ez megnehezíti ugyan, hogy a család bármelyik brinyójára perc alatt föl lehessen csatolni, de csak ezeken garantált a kioldódás-mentesség hosszabb távon. Ha többen húznák, legföljebb venni kell egy-két plusz kapcsolócsonkot. A rugózott ufók a legjobbak a gyerekek még lágy ízületeinek, csigolyáinak, pláne hazai útjainkon, vagy ha túrázni is jár a család. A rugózatlanok közül a gyerek feneke alatt átmenő tengelyű változatok komoly szenvedést tudnak okozni a kicsinek, noha első tekintetre milyen praktikusak, mert könnyebben, sokkal könnyebben le- és föltehető a kerék. Ám a tengely épp a farokcsontjuk táján üti a gyerekeket, és ez nagyon fájdalmas élmény tud lenni. A csomagszállítás és rakodás szempontjából fontos, hogy a ponyva hátulsó felének fölhajtásakor legyen még ott egy arasznyi magas „saroglya”, vászoncsík, különben a fölemelt ponyva alól rögtön szétgurul minden, és ez esőben, forgalmas úton nem mindenkinek kifejezett öröm.
A gyerekek babaufóban vihetők leghamarabb: létezik betét, amiben már nyolchónapos babát is vihet az anyukája anélkül, hogy a babában kár esne.
Minden más megoldás legkorábban kb. kétéves kortól ajánlható jó szívvel. Ahogy nő a gyerek, kinövi a babaufót, de léteznek kifejezetten magasított változatok is, ezeket később. Mindegyiken van egy vonal, aminél följebb a gyerek feje ne érjen. Oka, hogy a sisakkal együtt a magasabb gyerek feje már a keresztrúdba ütközik, ami nem csak kényelmetlen, de ütközéskor a nyakat csúnyán rongálhatná is.
A tandemufókról. Alapvetően két típusuk létezik: egyik egy fél kerékpár, aminek a kormánytraktusát egy csatolóegység helyettesíti a szülő bicaján, a másik egy rúd, ami a gyermek saját bringáját csatolja a szülőjééhez.
A klasszikus tandemufó egy fél bicaj, kardánkereszttel rögzül a szülő cangájához. Remek megoldás iskolás, alsó tagozatos gyerek suliba vitelére, városban, amikor a reggeli hajszában is biztos akarok lenni abban, hogy a gyerekem akkor indul és akkor áll meg, amikor kell. Velem jön és velem dől: kell egy összeszokottság hozzá, és ne akarja a skac a cangát a suliban letárolni (lehet, a diri sem akar az adott suliban ilyet). A srác, amikor akar és tud hajt, ha nem, pihen.
Létezik ennek kétkerekű változata is. Egy gömbcsuklóval kapcsoljuk a nyeregvasra (olyanképpen, mint az autós utánfutót), a srác itt is teker, ha akar, és pihen, ha nem.
Előnye, hogy a bringát kicsit bizonytalanabbul megülő gyerek is jól húzható vele, viszont fokozottabban kell figyelni rá, mert hajlamosabb elbambulni az egyensúlyozási kényszer hiánya miatt. Rossz útburkolatú, kátyús útú városokban, sok járdaszegély esetén (mondjuk egyes kultfővárosokban) pedig kifejezetten ellenjavallt.
A tandembot egy rúd, ami a gyerek meglévő, saját bringájának elülső kerekét fölemeli, az félbringás utánfutóvá válik, és a srác ha akar teker, ha nem, pihen. Fő felhasználási területe a kistúrák, 10-20 km, amikor a túracél egy, a gyerekeknek is izgalmas terület (Pécsett a Malomvölgy, Árpádtető vagy Égervölgy), viszont az odavezető út unalmas és hosszú lehet neki. Ezzel a megoldással ugyancsak oda-vissza ha akar, teker (de nem muszáj neki), a célban viszont a lecsatolt cangájával, önállóan, nagyokat tekerhet a maga örömére és a maga tempójában. Persze ugyanúgy suliba-oviba bringázáshoz is nagyon jó: a lecsatolás aránylag egyszerű és gyors, akárcsak a fölcsatolás. A tandembot ésszerűtlennek tűnhet első közelítésben, miután önmagában egy kisbicajnyit kóstál, ám hosszabb időtávon ad megoldást és több problémára, mint az előzőek (például gond nélkül örökölhető: fiús cangára és csajosra is jó ugyanaz a bot).
A föntieken kívül még egy sor más megoldás is létezik, például a Taga és a pékkerékpár, vagy a speciális tandemek. Mi most a legkézenfekvőbbeket vettük elő, de ez nem jelenti azt, hogy ne lennének jobbak. A Taga ugyan kifejezetten presztízscucc, méregdrága, és a gyerek mélyen elöl (azaz nagyon kitett helyen) ül, viszont könnyen vezethető és elegáns eszköz. A pékkerékpár (hazai előfordulása Viszikli néven terjed) egy bölcső az előredobott első kerék és a kormány között, nagy súlyt képes vinni és egyesíti az elülső gyerekülés, az egy nyomon haladás és a kombiautó előnyeit. A többszemélyes tandemek ugyanígy, plusz a közös tekerés – de ez már esetleg egy következő írás témája lesz majd.
Végül néhány megjegyzés.
A táblázat nem annyira statisztikai vizsgálatokon, mint inkább személyes tapasztalaton, töréstesztek felvételein, elbeszéléseken és következtetéseken alapul. Kiindulópontnak ajánlom, bédekkernek, és nem biblia gyanánt. Minden vásárlás előtt érdemes tisztázni az igényeket, az elvárásokat, az erőnlétet és így tovább, és közben meghallgatni egymással vitatkozó érveket. Az optimum, a legjobb megoldás mindenkinek saját személyére, családjára szabott.
Simor Árpád
Hűha, micsoda részletes leírás, azt hiszem még sehol sem láttam ilyen aprólékosan összeszedett cikket erről! Nem kis munka lehetett, reméljük a pécsi anyukák is szemezgetnek belőle!!!!
Plusz apukák, főképpen… merthogy atyatársaim több dolgot látszanak erőből megoldani, mint átgondolva… időnként sajna magamat is beleértve 🙁
nagyon jó kis cikk, köszi hogy leírtad! :-)) Eszter
Nagyon jó összeállítás! nálunk Szentendre az első állomás a másfél évessel, éppen most olvastam egy kedvcsinálót hozzá.:)
http://noitestkultura.com/2012/07/25/kerekparral-ki-budapestrol-szentendre/
A felső képen lévő oldalkocsis cuccot hol lehet beszerezni???
Idehaza sajnos tilos, de szerencsére ezt nem sokan tudják 🙂 Gyári forrást nem tudok, gyártót igen, akivel meg lehet beszélni az elkészíttetést: http://www.bringanti.hu (érdemes rátelefonálni a honlapja tetején látható számon)
FRISSÍTÉS ’14. július 13.: Kerékpáros kiegészítőkről (babaufó, tandemufó, sisakok, gyereksisakok) nagyon hasznos tesztek találhatók az ADAC honlapján: http://www.adac.de/infotestrat/tests/fahrrad-zubehoer-sport/default.aspx A gyerekszállító oldalkocsiról itt találtam anyagot: http://www.youtube.com/watch?v=kMeGysReVbg