Hány forint egy emberélet? – Mozaikok „kerékpárokrúl és kerékpárutakrúl” I.

1. A Janus-arcú kerékpár és az ő útjai

Életérzés, gazdaságserkentés (forrás: facebook)

A kerékpár fura egy jószág. Gyorsít az ember életén és nagyobb terhek távolabbra juttatásában segít neki – tehát jármű. Annyira az, hogy a harmadik világba sok gazdag országból juttatnak bringákat, mert nagyobb hatósugara segít, hogy mérséklődjön a nyomor és az éhezés. Járműnek viszont a kerékpár lassú is és kicsiny is, közelebb van a gyalogoshoz. Emiatt azután a használói is gyalogeszközként bánnak vele egy sor helyzetben: bedobnak egy pofa sört a hőségben, átmennek vele a zebrán és hajtanak a járdán – és az esetek döntő részében az égvilágon semmi gond nincs is ezzel (frissítve: jún. 18.). Kettős természetű jószág tehát: bizonyos vonásaiban jármű, másokban pedig gyalog. Nem egyszerű eset…

Több terhet messzebbre. http://www.worldbicyclerelief.org/

A kerékpár kettős természetével a hazai döntéshozók szemlátomást nem is tudnak mit kezdeni. Lehet, nem is akarnak. A végeredmény, a szabályozási környezet ezért is kiábrándító. A másik ok a félszívűség. Akarnak is engedni egy általuk nyomasztónak érzett igénynek, de nem is tudnak szabadulni attól, hogy ez az egész a szegények és a bolondok passziója csupán. Ezért aztán hiányoznak az ütős, valóban turistacsalogató létesítmények, a jó célpontok és a bringabarát útvonalak. Amik révén megtekinthetők lennének a valóban jó költekezőkéjű, gazdag kerékpárosok…

Kommentár nélkül (forrás: bikegirls.blog.hu)

Az embereket nem az adott cél szerint osztályozzák: ma ennyi ember tart a bolt felé, délután annyi akar moziba menni, hétfőtől péntekig megint amannyi suliba, hanem mintha mindenki az örök kasztjellel született volna: küllővel a homlokán a bringás, volánnal az autós és bakanccsal a gyalogos. Beszélnek kerékpárosokról, autósokról és így tovább. Ennek aztán az a következménye, hogy az általuk elszigetelt csoportokként elképzelt emberek közül a leghangosabbaknak időnként tesznek egy-egy gesztust, ami a többieket (az adott pillanatban másképp közlekedőket) folytonosan hergeli. Állandósulnak a művileg szított álviták gyalogosok és biciklisták, gyerekesek és kutyások, autósok és nyuggerek között.

Kooperáció = biztonság

Ha a közlekedést annak tekintenék, ami: emberek eljutásának egyik helyről a másikra az adott helyzethez optimalizált módon, akkor mindjárt lenne esély optimális és ár-értékarányos döntésekre. Megoldásra. Ha kitekintenének csak egy kicsit is, láthatnák, hogy a szelíd turizmus príma üzlet, és néhány okos kulcsberuházással, amit teljes szívvel föl is kell persze vállalni, szinte zsinóron lehetne idehúzni a pénzes turistákat. Nagyépítkezésekkel aligha, hiszen az ilyesmiben a nálunk gazdagabb országok természetesen sokkal nagyvonalúbbak, és minek jönne ide valaki az otthoni attrakciók provinciális, megkésett utánérzéseit nézegetni. Pár jót tekerni ellenben igen. És noha kétségkívül bizarr, de létező üzletág a nyomortúra, az azonban nagyon nem mindegy, hogy melyik végén vagyunk a látcsőnek: mi nézegetünk, vagy minket néznek?

Lám, megoldható jól is... (forrás: bikegirls.blog.hu)

2. Hány forint egy emberélet?

150 millió – vágom rá kapásból, de számoljunk csak egy kicsit. Friss hivatalos adataim nem lévén a tanulmányaimkori értékből indulok ki, ami 5 MFt, azóta a pénzromlás durván 30-szoros volt, ebből szépen kijön a 150 millió. Miután a devalválódás nem érintett mindent egyformán, ezen belül az emberélet talán jobban értéktelenedett el az átlagnál, vegyünk 100 millió Ft-ot. Ha ezek után rákeresünk a neten, azt látjuk, hogy ez a mérsékelt becslés nagyjából egyezik az egyéb kalkulációkkal(1).

Egy baleset költségei és a költségek megoszlása (forrás: 1)

Más számok is keringenek természetesen. A kisebbek érezhetően nem vágnak egybe az átlagember becsléseivel. Példaként csak az M6-os építésének halálos áldozatai miatt kimért cinikusan csekély bírságokon megütköző egyik írást idézem, mely szerint 330 ezer Ft volna egy emberélet ára (2). Ez egyúttal arra is példa, hogy ha az átlagember nem is számol utána az élete árának, azért ha alulértékelik azt, akkor persze megszólal benne a jelzőcsengő.

Jégrőlmentési gyakorlat a tűzoltóknál (forrás: szabolcsvonulas.hu)

Az iménti, alábecsült érték ezerszerese sem sok. Korrekt kalkulációk vannak egy (statisztikai) emberélet 400 millió Ft-os értékéről.

Senki se gondolja, hogy a föntieket merő cinizmusból vetem papírra. A kerékpárutakkal kapcsolatban is, mint annyi mással is, lépten-nyomon azt az „ellenérvet” halljuk, hogy ‘hiszen méltányoljuk mi, csakhogy nincs rá pénz’. Akkor vegyünk egy konkrét példát. A Pellérd-Pécs hivatásforgalmú kerékpárút 57-es elkerülőúti csomópontjának biztonságos, kétszintű megoldására Pécs alpolgármestere még két éve kért, nagyon korrektül, árvetést az illetékes szakcégtől. Az, meglehet hasimetriás módszerrel*, de mégis konkrétan 50 MFt-ban jelölte meg a „kerékpáros áteresz” költségét. Ha csak egyetlen ember hal meg a szintbeni kereszteződésben (ez optimista becslés, ami mind a műszaki, mind a közgazdasági gyakorlatban elfogadhatatlan), akkor hányszoros a beruházás elmaradásából származó – nem nyereség!, hanem – veszteség?

A pellérdi kerékpárút torkolatában. Derűs képek anyukáknak...

Mindez azt mutatja, hogy a pénzhiánnyal operáló döntéshozói reflexszel szemben igenis konkrét, reális, számítható és igazolt tényszámok vonultathatóak föl. Akkor?

Akkor az van, hogy a kiadások nem ugyanott jelennek meg. Ugyanott persze, ha a társadalmat a maga egészében tekintem, de nem ugyanott a pénzügyi gyakorlatban. Ahogy a hivatkozott számítás (1)is mutatja, a költségek számos helyen jelentkeznek, és jól felfogott politikusi érdek a számokat nem összefuttatni. Azonban mi, a zemberek, a társadalom szürke mezei tagjai nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy bornírt számmisztikával múlassuk az időt – hogy egyetlen életünk egyetlen főkönyvében egyetlen életünket számtalan ágra szabdalhassa bárminő politika. Rövid életünk komplex, értékes megoldások után kiált. Egy ember élete minimum százmillió forint, és ha kevesebb pénzből megoldható a védelme, akkor minden más csak szöveg.

A pellérdi kerékpárút torkolatában. Ő még nem bringás volt

srá

*: hasimetria: eredetileg az erdészeti hozadékok becslésének módszereit kigúnyolni hivatott fogalom. 
 Jelentése: a hasamra ütök és bemondom a mérési eredményt.
 Továbbfejlesztett változata a futimetria: ki sem futok a helyszínre, hanem az íróasztal mellett ütök a hasamra.

(Következik: ‘Ha már kaptak valamit a kerékpárosok…’, ‘A kerékpárút befektetés’,  ‘Mérnökeink terveznek’, ‘Kultúra és magaskultúra’, ‘És akkor az éterben…’, ‘Tehát akkor: bicikliút?’.) 

/p