A Zöldút te magad vagy! II. rész
Meghalt egy fiatal nő egy elkülönített kerékpárúton. Akkor minek a kerékpárút? – tettük föl a kérdést az előző részben. Most fölvázolunk egy megoldási alternatívát.
Négy.
Hát akkor sötétzöld, mondja az ember és szélsőségek után kiált. Valóban szélsőség volna a Zöldutak?
Egyáltalán: mi az, hogy Zöldút? A pontos fogalmi meghatározás szinte lehetetlen, de jó összefoglalás található a ZÖME-honlapon (Zöldutak Módszertani Egyesület, az országos Zöldutas ernyőszervezet). Kerékpárosként most itt annyi elég, hogy nem motorizált mozgásra való közlekedési folyosó. Természetes, meglévő, valaha használt, újonnan kitalált nyomvonalak. Ösvények, vásározóutak, felszedett vasútvonalak. Városi zöldutak, iskolás gyerekek útvonalai át a mezőn, messze a kamionoktól, vagy kisforgalmú közutak (!). Ahogy a brit zöldútmozgalom fogalmaz: a Zöldút – megoldás.
A Zöldút elsősorban (és másod-, harmad-, negyedsorban) nem beruházás. Legalábbis a szónak megszokott értelmében nem az. Beruháznak a létrejöttébe azok az emberek, közösségek, akik a létrehozásával ismét egymásra találhatnak – januárban Pilis Forraltborút keretében járták be Piliscsév és Pilisszántó lakói azt a 6 km-es utat, amin régente élénk volt a kapcsolat a két község között, és ami megszakadt azzal, hogy műúton ugyanez 33 (!) km-re nőtt. A Mecsek Zöldút tervezésének egyik első lépése az volt, hogy fölfedeztük magunknak és bejártuk a régi vásáros utat Pécstől Cserkútig, aminek pécsi szakasza – milyen meglepő – a Cserkúti út nevet viseli. Jelentem: járható (ha akad is benne szuszogós szakasz) és gyönyörű. És főleg: megoldást jelent, hogy például a 6-os út cinikusan életveszélyesen hagyott kivezető szakasza helyett békében, élve eljussunk Cserkútra gyerekkel is – mert mondjuk a szomszéd településen finom a medvehagymabigyó vagy a méz.

Metro-polisz helyett propoliszt: a Zöldúton teret kapnak a helyi termelők, egészséget a vevők - fotó: Németh Ibolya Bia
Ha tehát eljutottunk valahonnan valahová, akkor azt is megnézhetjük, mibe került mindez nekünk. Sok olyan Zöldút van, ahol semmibe, mármint egy fillér közpénzbe se’: a táblát esetleg hozzáadja a helyi iparos, az úthoz hozzá sem kell nyúlni, mert köves. Ha mégis, akkor is stabilizált földúttal számolunk: km-enként 33 millió Ft helyett elég kb. hatszázezer. Ezt egy kisebb közösség is elő tudja teremteni, nem függa nagypolitikától és nem kell kezelhetetlenül erős érdekcsoportok között morzsolódnia.
Öt.
A Zöldutaknak ez a másik, leglényegesebb hozadéka. Éppen úgy, ahogy kooperatív közlekedésre kondicionál, mert a cangázókkal egy nyomon halad lovas, kutyás, kerekesszékkel járó, idős és a babakocsis anyuka, ugyanígy emelt fejű polgárokat enged létezni. A Zöldutak közösségépítő, csapatépítő kezdeményezésekkel indítva tudnak jól létezni. De ugyanilyen lényeges a környezetbe való beágyazottságuk is. Az út szántók, házak, erdők között-mellett halad, vélt és valós érdekütközéseken át. Nyolcszáz megállapodásunk van, büszkélkedik a brit Sustrans, és ez a dolog leglényege: a konszenzus és az, hogy az érdekütközések feloldására az embereknek beszélniük kell egymással, és a végén megállapodniuk.
Mári néni aggódik, hogy ha a kert alatt fölszaporodnak „a bicigglisek”, akkor föl fogják törni a tyúkólat naponta és neki annyi lesz. A Sustrans erre előhúzza a brit biztosítók statisztikáit, aminek alapján az ilyen utak mentén csökkentik a biztosítási díjtételeket, mert szemlátomást kevesebb a betörés, mivelhogy a nagyobb forgalom miatt a zsiványság kockázatosabb üzletággá változott. Mári néni pedig erreföl hozzájárul a szolgalmi joghoz.
Ennyire egyszerű volna?

Mindenki képes hozzátenni a közöshöz - az így létrejövő közösség hosszú távon életképes (forrás: facebook)
Elmondva igen – csak hát neki kell látni. A Zöldút nem megy aszerint a logika szerint, amit zengzetes vezércikiben hoz le a helyi néplap, „Zengőbumburnyákra gázt hozott nyúl”, elegánsan átugorva a tényt, hogy a „zajándékba kapott” gázvezeték olyanokat is energiaszegénységbe taszít, akik eddig független, boldog entitásként élték a mindennapjaikat. Nem: a Zöldút felelős, gondolkodó, önálló emberek közös akciója, tervszerű munka azért, hogy a most feledésre ítélt települések és kálló rovatba írt emberek jól és megelégedetten élhessenek. Ennek a Zöldút több módon eszköze. Maga a közlekedési lehetőség gazdasági pezsgést indít. A kerékpáron bejárható úton a bringafutár bárhova elviheti a lekvárbetyár kenyérmuffinjait, Pécsre hozhatja a tőttősi kolbászt – málhásállattal a helyzet ugyanez. De ugyanott mehet a turista is, hogy Odoráriumot találjon Óbányán vagy Üvegkiállítást Hosszúhetényben, elkalandozhat Kánba és megtekerheti a Jakabhegyet. Helyi termelők portékái elérhetők lesznek a pécsi tanárnőknek is, árucserék indulnak meg, ami beágyazottá teheti a felelős turizmust, a speciálturizmust.
Ezek a fogalmak újfent szorosan kötődnek a kerékpározáshoz is. A kerékpáros turista felelős turista. Nemcsakhogy nem szórja el a szemetét, hanem odafigyel arra, hogy a pénzét – kevés vagy sok, ebből a szempontból lényegtelen – a helybéli emberek portékáira költse a veddmegdobdel-áruház drága interkontinentális szemete helyett, odafigyel arra, hogy a szálláshelyen a szobalány rendes bért kapjon, még ha ettől többe is kerül a mulatság neki. A Mecsek Zöldút tervezésekor emellett a küldetésünk lényeges részeként fogalmaztuk meg a speciálturizmust, azt, hogy a méltánytalanul hátrányba szorultemberek számára kiemelten biztosítunk lehetőségeket.
Az akadálymentesítés a Mecsekben persze nem mindenütt vihető keresztül úgy, ahogy azt a kenőmájas-orientált beruházói lobbi elképzeli. Itt nem csak a természeti értékek védelme okán nem lehet kilométeres vasbetonszörny rampákat emelni mindenütt, de – szerencsére – pénz sincs ilyesmire. De akadálymentesíthető a Mecsek emberi összefogással: a kerekesszékes turistát a helyi emberek elvihetik az uticéljához akkor, amikor az a cél számára például csak egy könnyű terepjáróval, lovaskocsin vagy széktoló kerékpáron elérhető. Az így akadálymentesített útvonal pedig ragyogóan működik. Akadálymentesíti az emberi együttműködést és a boldogulást, a gyarapodást és az emberi kapcsolatokat. Mint ilyen, az emberi teljesség maga. Ezért valljuk azt mi, Zöldutasok: a Zöldút te magad vagy. Az út mindenki előtt nyitott.
Hat.
Akkor tehát maradt a kérdés: együtt bringázzak a kamionokkal, vagy törekedjek külön hajtani a Zöldutakon? Talán nem lesz meglepő a javaslatom: is-is.
A nagyvárosi (egyáltalán: települési) forgalomban létkérdés, hogy együtt haladjanak a nagy és a kicsi járművek. Létkérdés, hogy kooperatív, egymásra figyelő morál alakuljon ki az autón, gyalog, kerékpáron, kerekesszékkel és fehér bottal járók között. Hogy érezze a kivakolt orvoslátogató, miért fontos rövid pórázon vezetnie a borzebét, de az alternatív fejű street vagy a dirt bringázó is, miért kell nagyot kerüljön a kisgyerekek körül. Kismotor, csuklósbusz, babakocsi, megannyi közlekedési mód: figyelnünk kell egymásra és nem szabad fölülni egységbuta sajtóuszításoknak (külön figyelmébe a gyakorta kommentgelőknek: kéretik átgondolni a sommás megállapításokat és az indulatokat). Társak vagyunk az úton, nem ellenfelek – és végképp nem ellenségek.
Persze a nagyforgalmú utakon ne a negyvenkilós anyuka kezdjen két gyerekkel a cangán közlekedési nevelésbe – arra itt vagyok én és a hozzám hasonló vagy nagyon különböző szakik: futárok, szinglik, pofátlanok. A viselkedésünk eleinte agressziót szül, de amikor eljut a helyzet oda, hogy megérti az autóban ülő, miért nem járható kerékpárral a műút arasznyira fölgyűrt aszfalttal hullámos szélső egy métere, akkor már jöhetnek a normális kerékpárosok (és addigra talán a politika is eljut oda, hogy belterjes csatározások helyett végre utakkal, karbantartással, értékteremtéssel foglalkozzon, ami a dolga volna – de ez messzire vezet).
Mindemellett kellenek a Zöldutak: nem motorizált közlekedésre való folyosók. Ott, ahol nem csillapítható a gépjárműforgalom, ahol kamionok százai kell haladjanak. Ott, ahol a természet, a város szépségét akarjuk élvezni, ésvagy egymás társaságát úgy, hogy – igen! – hárman-négyen tekerünk egymás mellett beszélgetve. Ahol közlekedésszakmailag is indokolt az elkülönített kerékpáros infra, ott a Zöldút a legjobb megoldás. Részben, mert kódis ország ne urizáljon; ha hatvanad költséggel tisztességgel megépülhet valami, akkor épüljön úgy, és fordítsuk a megmaradó pénzt tudomisén idősgondozásra vagy hatékony szegénységellenes programokra: maradna elég. Másrészt pedig, mert az anyagi szemponton túlmenően a társadalmi haszon is hatalmas és mérhető.
(A szerző a Zöldutak Módszertani Egyesület elnökségi tagja)
Sustrans
Legutóbbi hozzászólások