CycleChic - divat a cangán

2012-ben Dánia az EU soros elnöke. Ez nekünk jólesik, mert ebből az alkalomból rendezvényeket tartanak, amelyeknek a nyitóelőadása mi is lehetne más, mint a “Kerékpáros élet Koppenhágában”.

Tízből négyen kerékpárral. Ott sem meleg a hó (Kép: az EU Pont programfüzete).

2012 január 12-én este a Millenáris Parkban (azaz Budán, a volt Ganz-gyárban) lévő EU Pontban este 6-kor komoly kis tömeg gyűlt össze: elegáns és csinos lányok és fiúk, egy brigadroid – azaz profi cangásruhába bújt arc -, manökenek. Igen, manökenek: a programot bringás divatbemutató zárta. Előbb azonban az érkezők kaptak egy pohár finom dán sört (a pofás poharat sokan vitték haza, és szerintem csak otthon olvasták el, hogy visszaváltható, “zöld” a zsákmány), és a kifutón, székeken, oszlopoknak támaszkodva meghallgathatták a COWI tervezőjének, Dalos Péternek koppenhágai beszámolóját (a COWI-t a pécsiek a város és környéke közlekedéspolitikai koncepciójának összeállításában vitt profi szerepéről ismerhetik), és László János, a Magyar Kerékpárosklub elnökének tanácsait a téli bringázásról.

Hely a közlekedeshez. Fotó: Mikael-Colville Andersen, copenhagize.com

Koppenhága – hát, igen. Azonban amikor elábrándozik az ember az ottani álomviszonyokról – kivált, miután aznap már többször letévedt a pesti kerékpárutakról, pedig erőst föltette magában, hogy piszkosul figyeli, melyik merre megy -, nos, a viszonyok mögött ottvannak az emberek. Akik, és erről szólt az előadás, farmerben-szoknyában, kapucnik alatt, de tekernek télen-nyáron, hóban-sárban is. Illetve: sárban épphogy nem. A nagyszámú bringást ugyanis aztán már nagyszerű utak-eszközök szolgálják ki, és ez az, amit mi innét olyannyira tudunk irigyelni. Olyan döntéshozókat, akik nem csak a táblagyártónak tett gesztusként tábláznak ki mindent, ami fölösleges, hanem akik maguk is tekernek, és tudják, mit hova és mikor és miért. Gondolkodó tervezők és városatyák: talán idehaza is felnő ez a generáció. Vagy már itt is van és épp nekünk tart előadásokat?

A mintaadó réteg. Fotó: Dalos Péter, COWI

Dalos Péter erős felütéssel kezdett. A képen látható arcot mi háromtonnás aszfaltdzsipekből ismerjük, ott egy tadpole-on ülve üvöltött a mobiljába. És noha a canga szemre megvan másfél milla, erős szemléletváltást jelezne, ha ez a mindenhol jelen lévő, létező emberfajta idehaza is leszállna a magas dzsipről. A COWI mérnöke előadásának minden egyes képéről hosszú regéket lehetne írni, de már a címek is sokatmondóak:

Kerékpáros kultúra? Kulturált kerékpározás?
Vízió
Célok
Összefüggő hálózat
Hely: a közlekedéshez
Hely: a zavartalan közlekedéshez
Hely: a parkoláshoz
Még több hely a kerékpárral közlekedőknek
Gyorsítás…

Elsőként a kerékpáros felület takarítva. Mikael-Colville Andersen, copenhagize.com

…és így tovább. Csak egy-két megállapítása, csemegének. A villanyoszlopok a kerékpárúton/sávon KÍVÜL helyezkednek el (pl. a járdán, de annak is a SZÉLÉN). Ha havazik, legelsőként a kerékpárosok útját takarítják le (gyalogos seprőgéppel, igen: olcsó, hatékony, munkahelyet teremt…).

A koppenhágaiaknak (városvezetésnek, lakóknak, ottdolgozóknak) van víziójuk arról, hogy milyen egy jól élhető város, és célokat tűznek ki ennek elérésére. Például, hogy a 34%-os munkábatekerési arányt 40%-ra növelik. Kitűzték, elérték. Nagyon tanulságos, amit az egyik, az eseményről korábban beszámolt írás kommentjeiben olvashatunk. Míg az idehaza a bringa ellen fröcsögők nagy része azt sem tudja, milyen idő van Dániában (“a videón nyilván meleg hó esik”), addig a folyékony angolsággal beszélő dán “utca embere” a hidegtől kipirult arccal bringázik, mert utálja a tömeg- (mert ott is igen: izzadságszagú és drága tömeg-) közlekedést.

Sávduplázás a kocsik rovására. Elképzelhető volna ez Pécsett? Fotó: Bencze-Kovács Virág, MK

A bicajnak tehát megteremtik a feltételeit: például a meglévő, dupla kerékpársáv további megduplázásával (itthon ezért megkövezés járna, a gyakorlat a Király utcai dafkeautósítás, ezzel a gépkocsiterhelés növelése, aminek újabb utak kellenek, amik viszont tovább növelik a forgalmi terhelést). És noha vannak autós dugók (a munkába járás 24 km-en felüli részének költségét az ottani adóhivatal visszatéríti), a dánoknak van annyi eszük, hogy ezt igyekeznek mérsékelni, és télen-nyáron bringával (is) járnak.

László János, mint manöken. Forrás: Cyclechic

Farmerben és szoknyában: László János előadásának épp az volt a lényegi mondandója, hogy nem kell droidnak öltözni ahhoz, hogy jól tudjuk magunkat érezni a fagyban a cangán. Okosan megválogatott ruhadarabok, a canga okos fölkészítése, ennyi elég az üdvösséghez. Hogy mindez ne csak pusztába kiáltott prezentáció legyen, ne úgy járjunk, mint az előadás nyitóképeinek filmeszereplője, ezért ahelyt laffantyút is adtak annak, aki kért.

Vagy leffentyűt. Ebben nem alakult ki konszenzus, csak abban, hogy az első sárvédő aljára kötve a filléres, gyorsan elkészíthető kötényke megóvja a kényes cipőt a latyaktól, áztatástól. Bárki kipróbálhatta, aki a MK eme kis ajándékát fölszerelte – ehhez sem kell szakmunkásvizsga: két gumival rákötni a sárvédőpálcára és kész.

László János előadásának másik nagyon figyelemreméltó része a légszennyezettségről szólt. A konkrét mérés (MK, 2008) azt mutatta, hogy miközben a kerékpáros és az autós a szennyezett környezetben (Budavári alagút) ugyanolyan dzsuvát szipkáz be, addig kijutva innét az autó zárt terében ülve még sokszáz méteren mocskos marad a levegő, viszont a bringán azonnal kitisztul.

És hogy ne csak elméletet lássunk, László János az előadását hangulatos CycleChic-videóval fejezte be (“A téli bringázás elbűvölő lehetetlensége”, az ő címüket ‘oroztuk el’, köszönjük), utána pedig CycleChic bringás divatbemutatója következett, amit az egész est háziasszonya, Gyárfás Dorka vezetett le. Télen-nyáron csinosan-csajosan, elegánsan, tárgyalásképesen járni a várost bringával: kétségtelen, a felső sáv már erősen pénzkérdés. Ám ez nem csak a bringán van így, ellenben a látottakat ki-ki a maga anyagi erejéhez mérten meg is varrhatja, a meglévő ruhatárából összeválogathatja, vagy a bringáját az öltözéke színeihez szintereztetheti. De ha ‘fussa’ rá, akkor persze meg is veheti – pártold a honi ipart, természetesen.

srá

Köszönet László Jánosnak és Dalos Péternek a prezentációért, Lévai Gábornak és Dalos Péternek a linkekért.

Idehaza tilos, viszont család- és egészségbarát

Minden cigány a maga lovát dícséri. De mi a helyzet a cangánnyal és a drótszamárral? Összeállítottam egy táblázatot, ami a döntést igyekszik megkönnyíteni.

A kerékpáros gyermekszállító eszközök mindegyike megoldást kínál egy-egy problémára. Nem mind való mindenkinek, ellenkezőleg: a gondos választás épp a megoldandó probléma megfogalmazásával kezdődik és a megfelelő eszköz kiválasztásával fejeződik be. Közben sokminden van: pénz, boltok, városok, utak, életmód, edzettség, idő, hely az oviban és a suliban, nem utolsósorban az utakon. A megszokások néha megcsalják az embert: azt láttam, hogy pl. a Rácvárosi oviba sokkal biztonságosabban lehet(ne) a gyerekeket kerékpáros gyerekszállító utánfutóban vinni, mint autóval. Ez, lehet, meredek állítás, de alább levezetem, hogy mikor és miképp lehet igaz.

Előtte azonban lássunk egy táblázatos összefoglalót: milyen eszközök jöhetnek szóba, melyiknek mi az előnye és a hátránya, melyik mire való. A lenti táblázatot nagyobb méretben ide kattintva töltheted le.

Összehasonlítás. Az árak beszerzési forrástól függőek. Csak a leggyakoribb eszközöket tartalmazza

A kormányrúdra szerelt elülső gyerekülés legnagyobb előnye, hogy az úton végig folyamatos beszélgetésben vagyok a gyerekkel. Minden forgalmi helyzetben aktívan részt vesz, észrevétlenül tanul belé a közlekedésbe, a közlekedési helyzeteket nagyon korán megtanulja. Tapasztalataim szerint ez a korai, élményszerű, részvétellel történő, szituációs gyakorlatokra emlékeztető módszer az szinte egyetlen, ami az iskoláskorra a gyermekben a reflexszerű szabályosságot kialakítani képes. Fontos, hogy minden helyzetet (szabályost és szabályszegést is) okosan meg kell beszélni a kicsivel.

Kormánycsőre szerelhető, korrekt ülés. Tilos, de a legjobb lehet

Hátránya, hogy a kicsi telibe kapja a menetszelet, tehát duplán kell öltöztetni. Spéci sapi, szemüveg, meleg mellény: a gondosság itt létkérdés. A lábak becsípődését lábtartó akadályozza meg. Középső csoportos ovis gyerekig ideális megoldás férfiembernek; filigrán anyukáknak csak akkor javallt, ha a gyereklábakat szinte kalodában tartja az ülés (merthogy a hintázó gyereklábak ugyancsak el tudják téríteni a kormányzott kereket). Én két szarvat is toltam a kormány közepére, hogy „igaziból” foghassa a kormányt, de ne helyettem.

Gyerekkel kerékpározni igenis presztízs!

Apró szépséghiba, hogy ha a KRESZ nem is, azért a vonatkozó jogszabályi környezet tételesen is tiltja a kormányra szerelt gyerekülést. Ezen lazán túl is léphetünk, a jogszabályalkotó nyilván a műszaki és kerékpáros kultúra csúcsaként élte meg a hetvenes években még sűrűn előfordult, vázra szerelt drótülést és élményként, amint a gyereket a kormány a nyereghez szorítja fájón és elkerülhetetlenül; kár, hogy a gyermeksebész ezt épp ellenkezőleg látja. A piacon lehet kapni a(z alsó) vázcsőre szerelhető elülső gyerekülést, ez az előírásoknak megfelel, csak éppen kanyarodni nem lehet tőle, ami olykor okozhat gondot a kerékpárosnak. Akárhogy is, az elülső gyerekülésben ülő kicsi lágy, sérülékeny csontjai és ízületei védelmében mindenképpen érdemes rugós első villát használni a gépen.

Ki mondta, hogy a bringás nem lehet divatos?!

A hátulsó gyerekülések a legismertebbek. A ma legjobbnak tartott típusok a nyeregcsőre kapcsolt bilincsen rögzülnek, dönthetőek (alvási funkció!). Előnyük, hogy a kormányzást nem zavarja a gyerek akarata, viszont a hátulra vetett súly a kormányzott kerékről leemeli az erőt, a kanyarvétel bizonytalanná válhat. A gyerekkel nehézkes a kommunikáció, az elalvó baba csapódhat ide-oda. Pláne, ha apuci hátizsákkal teker, akkor a kicsi az arcába is kaphat ez-meg-azt (ne tessék mosolyogni, láttam ilyet). Viszont széltől védett a baba, és nagyon széles a termékválaszték árban is és szolgáltatásban is.

A kicsit hátul is védeni kell, elöl pedig pláne. Egy kereskedelemben kapható poncho.

A hátulsó gyerekülések vételekor a legfontosabb az aránylag merev tartórúd(pár), mert gyöngébb konstrukciók nagyon belenghetnek. Ez pedig nem csak a babának lehet rossz, de az elülső, kormányzott kerék megemelésével kifejezetten veszélyes helyzeteket is teremthet.

A csomagtartóra szerelhető hátsó babaülések ezt a veszélyt nem teremtik meg, azonban használatukkor nem lehet pakkot tenni a csomagtartóra, és többnyire az áruk miatt veszik őket, ami igénytelen kivitelt jelent. Az olcsó ülések ugyan formailag tartalmaznak mindent, ami kell (ötpontos öv, lábkaloda pánttal, kartámasz, fejtám, párna), de nem dönthetőek és szinte kivétel nélkül majdnem függőleges a háttámlájuk. Ettől a kisebb gyerek összeroskad, de még ha valami miatt fölegyenesedne is, a csomagtartón keresztül csillapítás nélkül közvetített rázkódás jóvátehetetlen károkat üthet a gerinccsigolyáira. Ezért ebből a megoldásból csak a legigényesebb változatok ajánlhatók jó szívvel: a dönthető, rázkódáscsillapított, párnázott modellek.

Kinder-Caddies

A kerékpáros gyermekszállító utánfutók ismertsége Pécsett még nem mondható erősnek, de a helyzet javul. Itt és most csak egy szituációs játékot írok le. A feladat: oviba vinni a 4-éves fiút, az útra magunkkal vinni a kétéves kistesót és vele a műanyag kismotort, hazafelé beugrani a bótba tejért, kenyérért, lisztért és mosóporért, majd letenni a kicsit motorostul a bölcsiben.

Ufóban akár nyolchónapos kortól

Autóval a mosóporszállítás oké, de a Rácvárosi út forgatagában megállva nemegyszer (és nem kétszer) láttam, amint az anyukák a nagyobbik gyereket ugyan a védett (? sártenger inkább…) árok felé leteszik, de már a kicsivel és a pakkal a forgalomban evickélnek befelé. Kerékpáros ufóval mindez nincsen, a kiszállás és a pakolás az ovi udvarán történik meg, és ha esik netán az eső, vagy bármi okból nem jó tekerni, akkor a babaufó babakocsiként gyalog tolható. Hátul, a „raktérben” a kicsi motorja, hazafelé pedig a bevásárolt ennivaló.

A babák ülhetnek elöl...

Ezek az utánfutók a canga hátulsó tengelyére kapcsolódnak, így a vezetésük a kerékpárostól semmi különleges erőfeszítést nem kíván, a bringát nem tolják le semerre. Erő persze kell a húzásukhoz, és nyilván jó állapotú és minőségű fék, hogy meg lehessen velük állni (igényesebb modellek már kaphatók ráfutófékkel). De semmi több. A gyerek a zárható ponyván belüli teret beleheli, mégoly hideg külső időben is jól érzi magát a benti melegben (pláne, ha barátjával kettesben utazik), és a jobb modellek nemcsak a föntről érkező eső, de a nagy tócsákból fölverődő víz ellen is korrektül védik a gyereket.

...vagy hátul akár.

Műszakilag fontos, hogy a kapcsolóegység lehetőleg ne csavarral, hanem valaminő csap/persely csatlakozással, alakkal záró biztosítással készüljön. Ez megnehezíti ugyan, hogy a család bármelyik brinyójára perc alatt föl lehessen csatolni, de csak ezeken garantált a kioldódás-mentesség hosszabb távon. Ha többen húznák, legföljebb venni kell egy-két plusz kapcsolócsonkot. A rugózott ufók a legjobbak a gyerekek még lágy ízületeinek, csigolyáinak, pláne hazai útjainkon, vagy ha túrázni is jár a család. A rugózatlanok közül a gyerek feneke alatt átmenő tengelyű változatok komoly szenvedést tudnak okozni a kicsinek, noha első tekintetre milyen praktikusak, mert könnyebben, sokkal könnyebben le- és föltehető a kerék. Ám a tengely épp a farokcsontjuk táján üti a gyerekeket, és ez nagyon fájdalmas élmény tud lenni. A csomagszállítás és rakodás szempontjából fontos, hogy a ponyva hátulsó felének fölhajtásakor legyen még ott egy arasznyi magas „saroglya”, vászoncsík, különben a fölemelt ponyva alól rögtön szétgurul minden, és ez esőben, forgalmas úton nem mindenkinek kifejezett öröm.

A pékkerékpár amilyen sokféle, annyiféleképpen tud jó lenni

A gyerekek babaufóban vihetők leghamarabb: létezik betét, amiben már nyolchónapos babát is vihet az anyukája anélkül, hogy a babában kár esne.

Hazai gyártó is szab személyre többszemélyes tandemet

Minden más megoldás legkorábban kb. kétéves kortól ajánlható jó szívvel. Ahogy nő a gyerek, kinövi a babaufót, de léteznek kifejezetten magasított változatok is, ezeket később. Mindegyiken van egy vonal, aminél följebb a gyerek feje ne érjen. Oka, hogy a sisakkal együtt a magasabb gyerek feje már a keresztrúdba ütközik, ami nem csak kényelmetlen, de ütközéskor a nyakat csúnyán rongálhatná is.

A tandemufókról. Alapvetően két típusuk létezik: egyik egy fél kerékpár, aminek a kormánytraktusát egy csatolóegység helyettesíti a szülő bicaján, a másik egy rúd, ami a gyermek saját bringáját csatolja a szülőjééhez.

A klasszikus tandemufó egy fél bicaj, kardánkereszttel rögzül a szülő cangájához. Remek megoldás iskolás, alsó tagozatos gyerek suliba vitelére, városban, amikor a reggeli hajszában is biztos akarok lenni abban, hogy a gyerekem akkor indul és akkor áll meg, amikor kell. Velem jön és velem dől: kell egy összeszokottság hozzá, és ne akarja a skac a cangát a suliban letárolni (lehet, a diri sem akar az adott suliban ilyet). A srác, amikor akar és tud hajt, ha nem, pihen.

A tandemufón jó az összeszokottság

Létezik ennek kétkerekű változata is. Egy gömbcsuklóval kapcsoljuk a nyeregvasra (olyanképpen, mint az autós utánfutót), a srác itt is teker, ha akar, és pihen, ha nem.

A rugózott babaufó drágább, de sokkalta jobb

Előnye, hogy a bringát kicsit bizonytalanabbul megülő gyerek is jól húzható vele, viszont fokozottabban kell figyelni rá, mert hajlamosabb elbambulni az egyensúlyozási kényszer hiánya miatt. Rossz útburkolatú, kátyús útú városokban, sok járdaszegély esetén (mondjuk egyes kultfővárosokban) pedig kifejezetten ellenjavallt.

A tandembot egy rúd, ami a gyerek meglévő, saját bringájának elülső kerekét fölemeli, az félbringás utánfutóvá válik, és a srác ha akar teker, ha nem, pihen. Fő felhasználási területe a kistúrák, 10-20 km, amikor a túracél egy, a gyerekeknek is izgalmas terület (Pécsett a Malomvölgy, Árpádtető vagy Égervölgy), viszont az odavezető út unalmas és hosszú lehet neki. Ezzel a megoldással ugyancsak oda-vissza ha akar, teker (de nem muszáj neki), a célban viszont a lecsatolt cangájával, önállóan, nagyokat tekerhet a maga örömére és a maga tempójában. Persze ugyanúgy suliba-oviba bringázáshoz is nagyon jó: a lecsatolás aránylag egyszerű és gyors, akárcsak a fölcsatolás. A tandembot ésszerűtlennek tűnhet első közelítésben, miután önmagában egy kisbicajnyit kóstál, ám hosszabb időtávon ad megoldást és több problémára, mint az előzőek (például gond nélkül örökölhető: fiús cangára és csajosra is jó ugyanaz a bot).

A tandemrúd többféle helyzetre jelenthet megoldást

A föntieken kívül még egy sor más megoldás is létezik, például a Taga és a pékkerékpár, vagy a speciális tandemek. Mi most a legkézenfekvőbbeket vettük elő, de ez nem jelenti azt, hogy ne lennének jobbak. A Taga ugyan kifejezetten presztízscucc, méregdrága, és a gyerek mélyen elöl (azaz nagyon kitett helyen) ül, viszont könnyen vezethető és elegáns eszköz. A pékkerékpár (hazai előfordulása Viszikli néven terjed) egy bölcső az előredobott első kerék és a kormány között, nagy súlyt képes vinni és egyesíti az elülső gyerekülés, az egy nyomon haladás és a kombiautó előnyeit. A többszemélyes tandemek ugyanígy, plusz a közös tekerés – de ez már esetleg egy következő írás témája lesz majd.

A Triobike is érdekes kísérlet: védett gyerek, jó kommunikáció, sajátos irányíthatóság

Nagyon skacos, nagyon apus

Végül néhány megjegyzés.

A táblázat nem annyira statisztikai vizsgálatokon, mint inkább személyes tapasztalaton, töréstesztek felvételein, elbeszéléseken és következtetéseken alapul. Kiindulópontnak ajánlom, bédekkernek, és nem biblia gyanánt. Minden vásárlás előtt érdemes tisztázni az igényeket, az elvárásokat, az erőnlétet és így tovább, és közben meghallgatni egymással vitatkozó érveket. Az optimum, a legjobb megoldás mindenkinek saját személyére, családjára szabott.

A töréstesztek egyértelműek: minden helyzetben létkérdés a helyesen viselt sisak

Simor Árpád

Sziklakerti parkoló

Olybá tűnik, gyorsan idejétmúlt lesz a rendezvény ‘Bababuli kétkeréken’ elnevezése, hiszen kisiskolások is tekertek velünk, sőt, néhány felsős is. A Pázmány suli parkolójában kis műszaki felkészítés, kis babaufó-csatolgatás, és már menetkész is volt a csapat. Aztán a menet elé állt a felvezető rendőrautó, és legördült a tömeg a Pázmány, majd a Magyarürögi, végül a Páfrány úton a KRESZ-park felé. A Szigeti és a hatos úti csomópontban a rendőri irányítás védelmében biztonsággal gurult át a menet kígyója, és bár meggyűjtötte a sort, az autókban ülők türelemmel voltak – nem kis részben talán az apróbringások látványa miatt is.

De talán nem csak ezért: az idei gördülés ‘házi legendája’ a buszvezető, aki előbb kivárta a volán mögött az áthaladásunkat, majd – kitalálva, hová is megyünk – délután családostul kijött a KRESZ-parkba tekerni egyet.

Reméljük, a főutat ezegyszer birtokba vett kicsiny bicajosok látványa elgondolkodtatja a döntéshozókat, hogy márpedig Pécsnek kerékpárutak kellenek – a mind sürgetőbb igény az óvodai, kisiskolai kerékpáros hivatásforgalomra egyszerűen felelőtlenséggé minősíti a kerékpárút-építések egyre növekvő hátralékát a városban.

A kerékpárút befektetés, mondtuk tavaly is. És így látta az üzeti szféra is, amely tavaly is, idén is hajlandó volt áldozni a rendezvényre. Kinek mit engedett meg a büdzséje; de miután (kivált a mai válsághangulatban) minden fillért egyre jobban megfaggatnak a gazdaság szereplői, hogy ugyan mit fial, ezért bízvást kijelenthetjük, hogy a pécsi cégek igenis jövedelmet várnak a kerékpárutaktól. Gazdasági érdek is tehát és nem csak a kerékpárosoké, hogy kerékpárutak épüljenek, és bízunk benne, hogy ez a szempont pozitívan befolyásolja a város vezetőit az eljövendő döntések meghozatalában.

Az igény megvan - már csak kerékpárút, biztonság kell.

A támogató cégek több kisebb kerékpáros kellékkel támogatták az idei gördülést. Így a vetélkedőn nyújtott teljesítmény arányában díjakat kaptak a résztvevők, és nem kellett díj nélkül elengednünk senkit. Részben, mert általában jó volt a skacok felkészültsége, ügyesek voltak. De azért is, mert nem egy-két nagy díjat tudtunk kiosztani (hogy a hoppon maradtak csak sóvárogjanak), hanem kisebbeket, de többet. Azért az 5-9 évesek fődíjaként egy fiú- és egy lánysisak, a négy komplett világításkészlet mégiscsak méltóképpen díjazta a legjobbakat.

És biztonsággal díjazta. Mert a figyelmes, fegyelmezett haladásra szoktatást nem lehet elég korán kezdeni. Mi az óvodában kezdjük, így a KRESZ-parki három órát vetélkedők töltötték ki. A legkisebbeknek ügyességiek, kibólyázott pályán, azután szabályossági versenyek. Ez utóbbiak komoly tanulsága, hogy bizony nem volt gyerek, aki legalább egy lényegi szabályt el ne vétett volna. Azt jelenti ez, hogy amint szülőként birtokba vesszük a gyerekkel várost – gyalog, keréken, autóval -, azonnal tanítani is kell, mikor, mit, milyen szabály értelmében, miért teszünk úgy, ahogy.

Reméljük, mindenki jól érezte magát ezen a szombaton. Ha igen, akkor szeptember 12-én (esőnap: 26-ika) újra elindulunk. Mindenkit várunk a következő alkalomra is; ha közben kinőtte volna az ovit, akkor is. Ugyanitt, a KRESZ-parkban, de terveink szerint ez a kiindulópont lesz, és újra a Víznyerőn gördülünk keresztül a Malomvölgybe.

Jövőre veled ugyanitt. Vagy már az ősszel.

srá

(fotók, részletek: http://bababringa.lapunk.hu)

Lendületben - négyévesen 2×10 km. Idén 2×másfél

Miből lesz a cserebogár? Azaz: honnan bújik elő az a rengeteg kétkerékrenőtt, akinek most meg már kerékpárutak kellenének?

A felnőtt kerékpáros többnyire siheder kerékpárosból lesz, a siheder kerékpáros pedig bababringásból (azt a miskolci tanárnőt, aki,huszonéve, a gimnazista osztályának szervezett túra előtti napon tanult meg kerékpározni, 42 évesen, s derékul végigtekerte a hetet – mint kivételt, most nem sorolnám ide). Egy család hosszú éveken keresztül legalább három markánsan különböző igényű korosztályból áll. Mást tud, mást bír és máshol tekerhet a legkisebb és kamasztestvére. Az apraja jobb esetben teker az oviban (a közparkokban a pórázatlanul grasszáló ebek miatt nem), apja (és esetleg anyja) egy-egy hétvégi túrán, a kamaszfiút pedig jobb, ha nem látja a szülő, hol és hogy teker. Hát ez így sovány.

Ráadásul a legkisebbet oviba-általánosba is vinni kell, és mára eljutottunk oda, hogy (mint a Rácvárosi Óvoda előtt pár hete) egy nap alatt el tudja érni egy kivitelezőnek csúfolt szabadcsapat a gyerek autóból kivételének életveszélyességét. Totyogó kistestvért is visz az anya, jókora játékot, ovibaadás után bevásárlás – mindezt mégis hogy lehet megoldani?

Hát, Pécsett nagyjából sehogy.

Pedig volna rá eszköz, szándék, erő, ötlet – azaz megoldás. A brémai képeken már láthattuk. Óvodába is bringával, kétszemélyes babautánfutóval, kulturáltan-biztonságban-jókedvűen.

Tavaly ősszel egy maroknyi csapat megmutatta, hogy létezik óvodai kerékpáros hivatásforgalom. Megmutattuk, hogy kirándulásra alkalmas utak is vannak, még ha nem hivatalosan kijelölt, nem is aszfaltozott utak például a Víznyerőn.

Idén újabb szempontot kényszerültünk észrevenni: a válságot. Rá kellett jönnünk (ha még eddig nem sikerült volna), hogy a benzin az istenkirályok alatt sem lesz olcsóbb, az autó sem, és ha válság van, akkor úgylehet, fitnessklubra sem fogja futni a többgyermekes családoknak (ámbár az is lehet, eddig sem belőlük éltek ezek a vállalkozások). De mi azt mondjuk, hogy a válság nem kötelező, lehet olcsón munkába, iskolába és óvodába járni. Jó, nem egyforma eséllyel: nem véletlen, hogy az Oviba is bringával! alcímű programot a Rácvárosi Óvodával karöltve kezdtük el. Persze oda sem vezet egy fia kerékpárút sem, a járdák a világ boldogabbik felén a tavaszi mélyszántás 3D szemléltető ábráiként szerepelhetnének, de egy óvatos, elszánt szülő itt azért eljut az oviig még babaufóval is (kipróbáltam).

Idén május 9-én rendezzük meg a Bababuli kétkeréken-t. Mivel a fölszaporodó városi rendezvények egyike épp rászerveződött erreaz időpontra, úgy gondoltuk, hogy kihasználjuk a kényszerhelyzet előnyeit. Ezért 10 órakor a Pázmány suliból indulunk, és csak másfél km-t tekerünk, végcél a KRESZ-park.

A program 10-től déli 1 óráig tart a KRESZ-parkban, akkor fölcihelődünk és visszatekerünk – megintcsak erős biztosítás fedezete mellett – a Pázmányba, ahol a délután folyamán, egész estig várják a programok a résztvevőket.

A KRESZ-parkban töltendő három óra gerincét a Városi Rendőrkapitányság által szervezett elméleti és gyakorlati közlekedési vetélkedő adja. A Park közel 400 m-nyi, tökéletesen védett aszfaltcsíkjain pompás mulatság a kicsiknek-nagyobbaknak a tekerés. Emellett egy pécsi cég babaufókat, futóbicajokat hoz ki, és ezeket ki is lehet próbálni. Elméleti és gyakorlati tanácsokat kaphatnak a szülők a sisakokról, gyerekülésekről is. A Pécs Kőrösi Egyesület trambulint és más játékokat visz ki a célhoz, amiknek tavaly is nagy sikere volt. A részletes tudnivalók (sok más hasznos infóval együtt) megnézhetők a http://bababringa.lapunk.hu oldalon.

A Pázmányba visszatérő csapatot az ottani program fogadja napestig. Aki nem akarja vagy tudja letekerni a távot, az méltányos áron bérelhet cangát a KRESZ-parkban, és úgy is részt vehet a programban.

Ha a 9-iki tekerést elmosná az eső (ésvagy sarki hideg ereszkedne a tájra), akkor a 23-iki esőnapon teszünk egy túrát a Malomvölgybe. Akárhogy is:  akarat, gyerek, bringa van, ufó és más hasznos eszköz is kerülközik.

A hiányzó apróságot: pártucat kilométer jóminőségű, széles kerékpárutat a város csuklóból kirázza. Hiszen a legjobb megtérülésű beruházások egyike. A válság ugyanis tényleg nem kötelező.

Simor Árpád