Már megint Bécs – roncsprémium a biciklire!

2009. szeptember 27. | hírek | Írta: Csongor

Roncsprémiummal támogatják Bécsben a régi kerékpárok újra cserélését. Az osztrák főváros és az ARBÖ autóklub közös akciójának célja: javítani a közlekedésbiztonságot.  A 70 eurós visszatérítést helyi lakosok igényelhetik egy új kerékpárról szóló, legkevesebb 140 eurós számla bemutatásával.

bécsi utcakép


A blokk nem lehet régebbi kéthetesnél. A támogatásért cserében le kell adni egy, a KRESZ-nek megfelelően felszerelt biciklit. A pályázóknak előzetesen jelentkezniük kell egy internetes űrlap kitöltésével. A program hatalmas érdeklődésre talált: kevesebb, mint 24 órán belül betelt a meghirdetett keret. Az akció egyelőre ötszáz kerékpárra korlátozott, de ha szükség lesz rá, több támogatást is kiosztanak. Hogy minden jelentkező él-e az igényelt támogatással, az hét napon belül kiderül, addig kell ugyanis jelentkezni érte. Aki nem fért bele a félezer főbe, az az akció végéig várólistára került. Az ARBÖ bécsi kirendeltségének vezetője szerint a minden várakozást felülmúló érdeklődés annál inkább meglepő, mert augusztus lévén sokan szabadságukat töltöték. A régi drótszamarak sem kerülnek a szemétbe, ezeket egy szociális foglalkoztató program keretében felújítják, azután értékesítik vagy pedig rászorulóknak adják.
Bécs közlekedésének jelenleg mintegy öt százalékát teszi ki a biciklis közlekedés, 2015-re nyolc százalékra akarják növelni ezt az arányt. A kerékpáros közlekedési hálózat hossza több mint 1100 kilométer.

Oszd meg cikket másokkal is:
  • Iwiw
  • Facebook
  • Twitter
  • Google Bookmarks
  • blogtercimlap

Szólj hozzá!

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture. Click on the picture to hear an audio file of the word.
Click to hear an audio file of the anti-spam word


Bringázz Munkába!

Szerkesztőket keresünk!

Szeretsz bringázni, és szívesen írnál róla itt? Várunk a szerkesztőcsapatba! Jelentkezz az info@kerekvaros.hu címen!

Nem akarsz lemaradni? Iratkozz fel!

Havonta egyszer elküldjük a megadott címedre a cikkeket, így nem maradsz le egyetlen írásról sem!

Linkek

Archívum

Címkék

útfenntartás adfc babaufó baleset balesetmegelőzés biztonság bréma bringásreggeli Bringázz a Munkába! bringa bringaút bringaparkoló családi rendezvény egyirányú utca EKF-Pécs2010 figyelmetlen Gubacsos gyerek képriport kölcsönző közlekedési park kerékpár kerékpárút kerékpáros turizmus kerékpártárolók koppenhága KRESZ-oktatás KRESZ-park kresz-vetélkedő kritikus tömeg Kritikus tömeg Pécs Magyar Kerékpárosklub Orfű Ormánság ovi ovibringa Pécs Pécs-Orfű kerékpárút pellérd ptkk szabadidő téli BaM túra városi bringázás viharkár


Partnereink

Kritikus Tmeg Pcs villmposts

Legutóbbi hozzászólások

RSS Pécsi Túrakerékpáros Klub túrablogja