Pécs, 2009. szeptember 12. – Egész napos bringás banzáj!

2009. szeptember 8. | írások | Írta: Mea
kk2

bringaemelés áprilisban

Előző vezércikkünkben már beszámoltunk arról, hogy Pécsett szeptember 12-én a gyermekek, kisgyerekes családok számára Kidical Mass felvonulás lesz. Ez a megmozdulás nem más, mint Critical Mass vagyis Kritikus Tömeg a kicsiknek, melynek célja a következő kerékpáros generáció érdekeinek hangoztatása.

Délután ezt a különleges bringás napot koronázza meg Pécsett a már jól ismert Kritikus Tömeg bringás felvonulás is, ahol a „kicsik” után a „nagyobbak”, a felnőtt biciklisek mutathatják meg, milyen sokan is vannak ebben a városban. Amint a Kidical Mass is sajátos célokat fogalmaz meg, úgy a Kritikus Tömegnek is lesz aktuális mondanivalója a felvonulással.

A mostani útvonal érinteni fogja a vasútállomás előtti Indóház teret is, felhívva ezzel a figyelmet arra a problémára, hogy egyáltalán nincs kerékpártároló telepítve a vasút mellé. Miért is lenne nagy szükségünk erre? Az agglomerációs forgalom Pécs számára is egyre nagyobb problémát okoz, melynek egyik alternatívája lehetne a tömegközlekedés és a kerékpár kombinációja. Ez a megoldás annál is inkább kézenfekvő, mivel egyelőre a város biztonságos megközelítése keleti és nyugati irányból nem megoldott. Továbbá ritka azoknak a kerékpárbarát munkahelyeknek a száma, amelyek tisztálkodási lehetőséget biztosítanának a városon kívülről kerékpárral érkező alkalmazottak számára. Az agglomerációs övezetben lakók számára azonban egy kényelmesebb megoldást jelenthetne a vonat illetve busz használata, majd városon belül a kerékpározás. Ehhez azonban masszív, és optimális esetben őrzött vagy zárható kerékpártárolókra volna szükség a vasútállomásokon és buszpályaudvarokon. A képen ennek egy jól fejlett példáját láthatjuk Amszterdamból.

058_40d_08846

Ehhez képest a pécsi vasútállomáson egyetlen kerékpár elhelyezése is problémát okoz: néhány villanyoszlop és hirdetőtábla áll rendelkezésünkre, valamint a sűrű imádkozás, hogy visszatérve ott találjuk még kedves járgányunkat. A Kritikus Tömeggel erre a problémára is fel szeretnénk hívni a figyelmet!

Az útvonal ez alkalommal – az építkezések okozta fennakadások miatt – elkerüli a Belvárost. Ehelyett a Belvárosból a Kertváros délkeleti végébe fogunk eltekerni, érintve a már említett Indóház teret. Így kivételesen a start- és a célállomás is különböző lesz, a felvonulás a Fellbach utcában ér véget. Az útvonal felhívja a figyelmet a kertvárosi bringázás veszélyeire is, hiszen a területnek csak egy részét fedi le a kijelölt kerékpáros útvonal és kerékpárút.

Végül, amint minden alkalommal hangoztatjuk, erre a felvonulásra is csak akkor képviselheti kellőképpen a bringás érdekeket, ha valóban Kritikus Tömeget alkotunk! Így a szervezők minden pécsi bringást, görkorcsolyást, deszkást (és még sorolhatnánk a nem motorizált közlekedési formákat) arra buzdít, hogy jelenlétével növelje a tömeget! Alkossunk Kritikus Tömeget az élhetőbb és biciklizhetőbb Pécsért!

Gyülekezés időpontja: 2009. szeptember 12. 16 óra 30 perc

Gyülekezés helyszíne: Pécs, 48-as tér

További információ: www.kritikustomegpecs.hu

Oszd meg cikket másokkal is:
  • Iwiw
  • Facebook
  • Twitter
  • Google Bookmarks
  • blogtercimlap

Szólj hozzá!

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture. Click on the picture to hear an audio file of the word.
Click to hear an audio file of the anti-spam word


Bringázz Munkába!

Szerkesztőket keresünk!

Szeretsz bringázni, és szívesen írnál róla itt? Várunk a szerkesztőcsapatba! Jelentkezz az info@kerekvaros.hu címen!

Nem akarsz lemaradni? Iratkozz fel!

Havonta egyszer elküldjük a megadott címedre a cikkeket, így nem maradsz le egyetlen írásról sem!

Linkek

Archívum

Címkék

útfenntartás adfc babaufó baleset balesetmegelőzés biztonság bréma bringásreggeli Bringázz a Munkába! bringa bringaút bringaparkoló családi rendezvény egyirányú utca EKF-Pécs2010 figyelmetlen Gubacsos gyerek képriport kölcsönző közlekedési park kerékpár kerékpárút kerékpáros turizmus kerékpártárolók koppenhága KRESZ-oktatás KRESZ-park kresz-vetélkedő kritikus tömeg Kritikus tömeg Pécs Magyar Kerékpárosklub Orfű Ormánság ovi ovibringa Pécs Pécs-Orfű kerékpárút pellérd ptkk szabadidő téli BaM túra városi bringázás viharkár


Partnereink

Kritikus Tmeg Pcs villmposts

Legutóbbi hozzászólások

RSS Pécsi Túrakerékpáros Klub túrablogja