Félidejéhez érkezik a tavaszi Bringázz a munkába! kampány, ebből az alkalomból április 19-én az ország több mint 12 pontján a Magyar Kerékpárosklub bringásreggelivel várja a kerékpárral közlekedőket. Pécsett reggel 7 és 10 között tart az akció a Széchenyi téren.
április 6, 2011 |
tudástár,
írások
A Villányi Borút településeit összekötő kerékpárútra 1994-ben a Pécsi Túrakerékpáros Klub készített útvonal vázlattervet, amit javaslatként adott át a Borút Egyesület vezetőinek. Megtekinthető itt. 2010-re a Villány – Nagyharsány közötti szakasz tervezési stádiumba került. Hideg, ködös, igazi januári napon indultunk Villányba hogy végigjárjuk a leendő Villány Nagyharsány bringaút tervezett nyomvonalát. Ennek az útnak is régóta húzódik [...]
Szegeden láthatóan már ismerik a receptet, sajnos úgy tűnik, nemcsak Pécsett vannak szép hagyományai az életveszélyes bicikliutak építésének.
Ismét több száz bringás tekert a Kritikus Tömeg kerékpáros felvonuláson, melyet a Föld Napján rendezett a Magyar Kerékpáros Klub Dél-Dunántúli Regionális Szervezete. A biciklisek az egész várost átszelték: a Mecsek Áruháztól indulva a keleti városrészbe látogattak el. Ezzel is szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy égetően szükséges volna a mind a keleti, mind a nyugati [...]
április 22, 2010 |
írások
A Zöld Fiatalok pécsi csoportja 2010. április 6-11. között megrendezett Szemét szemlélet / Weg werfen-Weg bereiten címmel magyar-német művészeti workshopot rendezett, melynek célja a környezetvédelmi ismeretek terjesztése
A Copenhagizer blogon 2009 októberében jelent meg Dave Horton szociológus cikksorozata, a bringázással kapcsolatosan felmerülő félelmekről. Az érdekes témát feszegető írások nemrég óta magyar nyelven is olvashatók a Hungarian Cycle Chic oldalon. A cikksorozat részei: – Félelem a kerékpározástól 1. – Bevezető – Félelem a kerékpározástól 2. – A kerékpározástól való félelem felépítése – Félelem [...]
Simon Wintermans Pécsett élő holland fotográfus biciklivel járja végig a 2010-es év 3 európai kultúrális fővárosát. Április 7-én indul a hollandiai Utrechtből, hogy Essen és Pécs érintésével Isztambulba érkezzen. Az út nem csupán túra, menet közben arra a kérdésre is keresi a választ, hogy létezik-e az ‘európai egység’.
Az MI5 (brit katonai hírszerzés) hétfőn nyilvánosságra hozott dokumentumaiból kiderül, hogy 1937-ben német fiatalok érkeztek Nagy-Britanniába, akikről azt gyanították, hogy turistának álcázva magukat Németországnak kémkednek.
Január 1. óta van érvényben az új, módosított KRESZ, mely számos régen várt kedvezményt ad többek között a kerékpárosoknak is, ezekről lapunkban is beszámoltunk. A törvényi környezet már megvan, most már csak alkalmazni kell. Persze ha nem szabotáljuk el. Az origó nemrég tett föl körkérdést a témában több önkormányzat képviselőjének. Kies városunk egyik “illetékesét” is [...]